A végső bevehetetlen – Lénárd Ödön és versei
2012. február 25. írta: dobray

A végső bevehetetlen – Lénárd Ödön és versei

  A kommunizmus áldozatainak emléknapja és a Terror Háza fennállásának tizedik évfordulója alkalmából.

Sztriptíz
 
Ami először hullt le rólam:
a levéltár kutatóterme.
Hunyt szemem recehártyája:
színes ablakára emlékszel-e?
 
Majd az iskolát vetettem le
fájva, és lelkes-boldogan,
mikor plasztik-gyurmává züllött,
mit én lélekként hordoztam.
 
Aztán röhögve tépdesték rólam
a szabadságot, a ruhát, az embert,
megszoktam a pórázt, a kalodát,
a napot, ha sütött, az esőt, ha vert.
 
Azt már nem is tudom hogyan,
csak szétfoszlott köröskörül
a könyv, a muzsika, a szellem,
s a liturgia elcsöndesült.
 
Maholnap a testem sem érzem,
annyit rúgták, motozták, fogdosták,
annyira nem enyém a bőröm,
tán észre se venném, ha lenyúznák?
 
Óceánig nyúló láthatáromból
szűk alagútba húzódtam vissza.
Mint kútgyűrű fekszik kútgyűrűre,
úgy ér itt csigolyát csigolya.
 
Egyenes. Nincs rajta törés, se hajlat.
Másnak rabság, nekem tündérpalota.
Gerincnek hívták valamikor rég,
s hajdan közönséges, ma pedig csoda.
 
Ez rajtam a végső bevehetetlen,
mi már a legmagamhoz tartozik,
ahogy Ferenc dobott le minden göncöt,
s ajka csak Miatyánkot harangozik,
 
úgy élünk e dióhéj-világban
egy héj alatt, az Atyámmal ketten,
s én körben a széles Óperenciát,
s a Múlt egészét régen eltemettem
 
De ha egyszer majd ásatni jön
a Végítélet, mint expedíció,
a Régész csak legyint versre, iskolára:
csupa kulturális csízió,
 
de gonddal nyúl egy sor csigolyához,
s elfüttyenti halkan magát,
mint ki a hüllők új korszakában
ritka kihaló fajt: embert talált


 *
 
mint nyúl az őszi szántásban
 
Így élek immár harminc éve:
futva, lebukva, újra körülnézve.
Hallgatódzva: hol, ki zuhant földre?
Fontolgatva: várjak-e még többre?
Szétzilálva minden csupasz bokrot,
mert csapda lehet egy kapu, egy oszlop,
s ha befordultam az utcasarkon,
visszanézve: követnek vajon?
Postámat rendre számon tartva:
hiába várok megint egy lapra?
Kivigyázva látogatóm arcát:
az új vádhoz merrôl gyűlnek akták?
Hatszor megrágva, mit tollam elkövet,
hisz nagyító bolházza betűimet!
Az írott árkust este összetépve,
hogy kész legyek a hajnali vendégre.
S tudva, hogy mindez esztelen okosság:
nincs vad, mi örökre elkerülje sorsát,
s arra való minden masina, rádió,
hogy biztosan fogja bokámat a háló.
Hol csapda vágja le a lábam tôbe,
hol én rágom ki magamat belőle,
s míg ketté nem szeli valami a hátam,
élek, mint nyúl az ôszi szántásban!
 
*
 
Címer
 
Emlékszem régi képekre,
hol ősz apát, püspök, király,
felénk kinyújtott két kezén,
ki templomot, ki klastromot kínál.
 
Övék volt, összegürcölték,
kövekbe fúltak éveik,
s nem hagyták holtukban sem el:
ma már tán rom, de ôrzik képeik!
 
S ezekkel voltak napjaik,
ezekkel csordultig tele:
hogy nőtt a fal, hogy színesült,
csak ebből állott mindük élete!
 
Bár így állhatnék majd Eléd:
kezemben: Gyűjtő, Nosztra, Vác,
és még a többi ,,klastromom'',
miket nekem még tán holnapra szánsz!
 
De akkor most csak békesség!
Míg nő a fal és színesül,
te gürcölj békén, s várva várd,
hogy rád rögződjék mindje címerül!
 

  Lénárd Ödön piarista szerzetes (1911-2003) verseit idéztük. Lénárd Ödön középiskolai tanulmányait a pesti, illetve a kecskeméti piarista gimnáziumban végezte. 1926-ban lépett a rendbe, ahol 1933-ban tett ünnepélyes szerzetesi fogadalmat. 1936-ban szentelték pappá. Budapesten szerzett latin-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet. 1937 és 1945 között a kecskeméti és szegedi gimnáziumukban tanított. Az Actio Catholica titkáraként feladatai közé tartozott az iskolák államosítása ellen indított mozgalom ügyeinek intézése. Emiatt 1948. június 17-én letartóztatták és államellenes izgatás címén hat évi börtönre ítélték. A Gyűjtőfogházban és a váci börtönben raboskodott, ahonnét 1953. augusztus 1-jén amnesztiával szabadult.
 
  Mivel nem tette le az államesküt, nem kapott egyházi beosztást. Ezután triciklis kifutóként dolgozott az Óbudai Cipőjavító Szövetkezetnél, majd annak megszűnése után, 1961-ben vízóra-leolvasó volt. Ugyanazon évben újra letartóztatták és összeesküvés címén 7 és fél év börtönre ítélték. Márianosztrán és Sátoraljaújhelyen őrizték, ahonnét 1963-ban amnesztiával szabadult.
 
  Ezt követően adminisztrátorként dolgozott. 1966-ban ismét letartóztatták és először 8, majd összes eddigi ítéletét összevonva 19 évre ítélték. 1977-ben VI. Pál pápa személyes közbenjárására engedték szabadon. 1979-től előbb Budapesten, majd 1985-től Kismaroson vezette az illegálisan alakult ciszterci nővérek közösségét. 1991-ben minden ellene hozott bírósági ítélet semmisnek nyilvánított a Legfelsőbb Bíróság. Papi szolgálatát, amiért háromszor is elítélték, egészen 2003-ban bekövetkezett haláláig folytatta, csakúgy, mint történeti-levéltári kutatásait a kommunista diktatúra alatti egyház életéről.
 
  Emlékezzünk a mai napon a kommunista rendszer áldozataira és a rendszerrel szemben minden személyes áldozatot vállaló hősökre.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr314192298

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ipiapacs, Te is fizetsz ADÓT! 2012.02.25. 11:16:48

A válságkezelésnek egy újabb tudományos-fantasztikus megoldása született meg Magyarországon. Számítások szerint, már csak a külföldön dolgozó és ott jövedelmet szerző magyar állampolgárok tudnak kibújni az adófizetés jároma alól (természetesen a milliá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evil overlord (törölt) 2012.02.25. 21:39:54

@jan: A dachaus poszt alatt szereplő Emlékezetkultúra nevű patkányról van szó. Az utóbbi időben beette magát a Konzervatóriumra is. Egyesek szerint egy ismert libi kékharisnya áll mögötte, de erre nincs bizonyíték. Mivel az utóbbi időben már Morvait kóstolgatja, lehet, hogy beverik a pofáját.
A dolog pikantériája, hogy eddig kizárólag CRL és dobray szólalt meg ennek kapcsán a szerzők részéről, ők is a konzin.

evil overlord (törölt) 2012.02.25. 21:41:56

@evil overlord: Kieg: JT indította az ügyet azza, hogy kiszerkesztette tölgyet, de úgy néz ki, hogy kirúgatni azért nem akarta. Lehet, hogy rájött arra, hogy ilyen alapon ő sincs biztonságban?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.25. 21:58:26

@Manyi Béci: @Loxon: @evil overlord: és akit illet!

Egy ember egy kommentben a szeme színéről, a vagyoni helyzetéről, az étkezési szokásairól stb. hazudhat, a jelleméről nem. Itt, mi, egymásról szinte semmit nem tudunk, de egymás jellemét, akaratlanul is, megismerjük. Szóval, nem kell a púder, nem kell a vaker, nem kell semmit megmagyarázni! Tolja csak ki-ki a maga indíttatása szerint!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.02.25. 22:19:46

@bbjnick: Ne rázza a bokrot Főnök, nézzen inkább a tükörbe, ha még le nem törölte a hamut. :)

tevevanegypupu 2012.02.25. 22:35:37

@Tehetetlen Dodó:

Sokan vannak am egyszeru papok akiket evekig bortonbe zartak vagy egyszeruen lehetetlenne tettek oket, es ok szo nelkul turtek, sokszor meg a hivek sem tudtak rola es talan jobb is volt, ha nem tudjak. Manapsag pedig meg mindig nem a kommunizmus aldozatai azok akikrol a kozeletben beszelnek. Az o szenvedesuk ugyebar nem volt olyan..Ma a Duna tv-ben volt delutan egy emlekmusor a kommunizmus aldozatairol, a felszabadito szovjet hadsereg tevekenysegerol, itt meg ma is eletben levo asszony szamolt be arrol mit muveltek a falujukban a "felszabaditok",aztan az ujvideki titoista partizanok mukodeserol, - elve fureszeltek kette embereket, karoba huztak oket, botra kotott olomgolyokkal vertek agyon szazakat - a Felvidekrol, ahol szinten etnikai tisztogatas folyt - felreertes ne essek magyar keresztenyek ellen - hala a Benes torvenynek. Szabalyszeruen rosszul lesz az ember ha ezt hallgatja es biztos vagyok benne, hogy nem tul sokan hallgattak. Ez megerdemelne fomusoridot az m1-en is.

Egyebkent ahogy olvasgatom az internetes forumokat latom, hogy tolgy ugye tenyleg terjed es nagyon sokan vannak akik mellette allnak es elitelik azt a hajszat amit a sonderkommando folytat ellene.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.25. 23:09:48

@Bell & Sebastian:

Olvasni tud? Tessék:

"Manyi Béci 2012.02.25. 09:30:47
"Emlékezzünk a mai napon a kommunista rendszer áldozataira és a rendszerrel szemben minden személyes áldozatot vállaló hősökre."
De miért kellenek ehhez rossz versek??"

Azt hiszem, ezt meg is beszéltük.

ü
bbjnick

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.25. 23:27:45

@bbjnick: Ez a dübörgős felháborodásosdi nem sokkal jobb, mint az ajakbiggyesztés. Parasztot egyébként sehol sem emlegettem, meg sem fordult a fejemben ilyesmi, de Maga többször is a számba adta, hogy leparasztoztam. Azt hiszem, ez is elárul valamit a jellemről, de nem az enyémről.

No, hát talán ennyit mára.

evil overlord (törölt) 2012.02.25. 23:32:04

@bbjnick: Ha nem tudná, Manyika indította a Tirpákot a seggfej TWA miatt, és a ballibek közül egyedül ő és mavo emelt szót tölgyért. Így baszogassa.

Bell & Sebastian 2012.02.26. 00:04:00

@bbjnick: Vércukor, az okés? Csak mert félreértett.

tevevanegypupu 2012.02.26. 00:12:10

@bbjnick:

Igaza van. Ez a "miert rossz versekkel.." ez izlestelen es egyaltalan nem ideillo. Azert mert valaki egy masik posztban megved egy artatlan embert, meg nem jelenti azt, hogy itt leszolhat egy masik, artatlanul es sokkal sulyosabb buntetest elszenvedot aki a fajdalmat, megalaztatasat mondja el versben, es tokmindegy milyen versben, a teny a donto: artatlanul meghurcoltak, szenvedett es helytallt. Felesleges meghatodni egy egyszeri kiallas miatt annyira, hogy az utobbi gunyolodast, ami aztan itt egyaltalan nem helyenvalo, elnezzuk neki.

reality 2012.02.26. 00:25:57

Úgy, essenek egymásnak. A kommunizmus áldozatinak emléknapján.
Manyika meg röhög a markába.
Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Kakaskodjanak csak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.26. 05:19:12

@Bell & Sebastian:

"Vércukor, az okés? Csak mert félreértett." --- írja.

A vércukrot nem tudom, de valószínűleg okés:-)

De azt tudom, hogy nem értettem félre. Egy kétértelműen megfogalmazott kommentjét, a hangulatomhoz közelebbálló módon, értelmeztem és aszerint válaszoltam rá ;-) Most már tudom, hogy, szándéka szerint, a másik értelmezés a helytálló:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.26. 05:29:42

@tevevanegypupu:

"Ez a "miert rossz versekkel.." ez izlestelen es egyaltalan nem ideillo." --- írja.

Ostoba, cinikus, pökhendi és vérsznob megnyilatkozás volt, a poénkodást nem lehetett kihagyni, elvégre csak egy szerzetesről, egy katolikus papról és csak a kommunizmus áldozatairól volt szó.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.26. 05:49:12

@Loxon: @evil overlord:

Maguk, úrigyerekek, nagyon szánalmasak tudnak lenni! Mások megaláztatásán, ellehetetlenítésén vagy a "Megváltó nemi életén" kedélyesen elelméckednek, elheherészgetnek, de ha a kedvenc webkettes transzvesztitájuknak nem köszön valaki kezitcsókolommal nyomban veszettül berezonálnak.:-] Ez súlyos aránytévesztés és b*zis, b*sszákmeg, k*rvára b*zis!

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.26. 07:05:19

Egészen jó lesz ez a kommentfolyam afféle mentális beugrókérdésnek. Akinek meghaladja a fölfogóképességét a "bácsi kúl, de a versei szarok" típusú mondat, az valószínűleg más tekintetben is alatta van ennek a nem túl komoly bonyolultsági foknak. Azokkal csak tőmondatban érdemes értekezni.

Érdekes megfigyelni, hogy az értelmi képességek hiánya okozta űrt menetrendszerűen valami szirupos érzelgősség akarja kitölteni: a bácsi sokat kapott, és ember módra állta, ergo tőle a szar vers is jó, és aki ezt máshogy látja, az érzéketlen buzi. Az ember azt hinné, az efféle szellemi beszűkülés csak a futball-lelátók keménymagjaiban detektálható... Bár ott is hátborzongató a több méteres nyilvánvaló les befújása elleni spontán tömegdemonstráció...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.26. 07:34:06

összefoglalnám: bbjnikk paraszt, de nem baj. manyika egy deportálni való tetves libsi köcsög v. köcsögina. loxon és a többi manyirajongó meg manyi szimpátiájában, mit szimpátiájában, rajongásában, elmebeteg.

tevevanegypupu 2012.02.26. 07:35:54

@bbjnick:

Igen, erdekes..ha egyik aldozatrol mondanak rossz mondatot attol elveszik az allasat es hajtovadaszatot rendeznek ellene, ha valaki 18 eves szenvedes alatt nem sekszpiri versekkel rukkol elo szenvedeseinek megorokiteserol, azon lehet kicsit szorakozni, sot meg vedeni is azt akinek csak az jon le rogton, hogy a versek rosszak, hiszen a masik esetben "milyen szepen viselkedett" es ..stb...stb..

Pedig ilyesmi miatt mar volt kioktatas is: aki elkotelezi magat a baloldalon az soha nem lehet jo ember, csak azert mert egyszer veletlenul normalisan probalt viselkedni..

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.26. 07:39:28

@Dr. Zerge:
nézze, tudomásul kell venni. ezek a buta konzervatívok/?/ imádják a pátoszt. és legfőképpen saját magukat a pátosz megélésében. akik itten sápitoznak /és mégis van ám némi igazuk/ butus, összeszorított foggal, mindig könnyes szemmel kommunizmus áldozatok. szürke lelkű ellenkomcsik. ilyenek szoktak széljobb tüntetéseken foncsorozott szemüvegben tömegével.

Manyi Béci 2012.02.26. 07:41:18

Tudják, kicsit ijesztő, hogy egy egyszerű ténymegállapítás miket hoz ki magukból, pihenniük kellene. Szomorú látni ezt a hisztérikus hangulatot, még a dinamikus KISZ titkártól is többet várna az ember azért.
A versek rosszak, ezért a közlésük hiba volt, különösen egy megemlékező posztban, ugyanis elvonják a figyelmet arról, miért is íródott tulajdonképpen a poszt. Lehetett volna egy-egy versszakot közölni belőlük persze, az belefért volna. De a poszt szerzője 3 rossz verset idéz teljes terjedelmében. Hogy meglegyen a témához szerinte méltó leütésszáM? Mert nincs ízlése? Vagy mindegy, milyen a versek színvonala? Ne legyen mindegy. Különösen Lénárd Ödön méltóságának megőrzése, emlékének tiszteletben tartása miatt.

Manyi Béci 2012.02.26. 07:43:51

@tevevanegypupu:
:)
Úgy érzem, valami miért nem kedvel engem igazán, pengepupu kisasszony.
De elnézem magának.:)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.26. 07:46:20

@tevevanegypupu:
mondja már meg mi a bánatos lófaszt nem lehet azon érteni, hogy a személyes mártírium nem tesz verssé valamit. a bácsi valószínűleg szívműtétet végrehajtani képes sebész sem lett a fogságban. költő sem. ettől még kiváló férfiú, méltó gondolatokkal, stb. de a vers az vers.
hagyják már ezt a párás szemmel önsajnáló szánalmas jobbos hülyepicsa szerepet.
minden tisztelet a bácsié. aki meg azt mondja, hogy élete irodalommá emelte az írásait az hazug barom, vagy buta.
az hogy ez a vita itten ízléstelen, az kétségtelen. de a maguk önimádó számonkérése generálja egy ideje.
maguk, dodóval, lalával, időnként azt igazolják, hogy a kommunista terror bírt jogos elemekkel :)

Manyi Béci 2012.02.26. 07:56:59

@bbjnick:
"a kedvenc webkettes transzvesztitájuknak "
:)
Bucimaci, először is felhívnám a figyelmét arra, hogy pár kommentelővel személyesen is találkoztam már, ezért az ilyen - kétségkívül elegáns és ..öö.. méltóságteljes:) - szösszeneteinek elég rossz a hatásfoka. A maga helyében mellőzném őket.
Másodszor pedig gratulálok magának ahhoz, hogy egy, "a versek rosszak" megállapításra az alábbiakat sikerült kilöknie magából:
-Ostoba, cinikus, pökhendi és vérsznob
-webkettes transzvesztita
-genetikusan bolsevik
-"nem épérzésű"

Menjen ki levegőzni egy kicsit a kertbe.

tevevanegypupu 2012.02.26. 07:59:37

@Manyi Béci:

Tevedni tetszik, kedvelem. De ezt neha nem nezem el magamnak.(-:

tevevanegypupu 2012.02.26. 08:06:32

@jose maria padilla:

Talan azert jatsszuk a hujepicsa szerepet, mert nalunk voltak olyanok akik jo alaposan megfizettek azert mert ugy viselkedtek, hogy a kommunistak joggal "haragudtak" meg rajuk es igazoltak, hogy jogos a borton, a kilakoltatas, a szamuzetes, elhallgattatas. Nekunk viszont ez meg most sem tetszik, most is nagyon igazsagtalannak es gyalazatosnak tartjuk, es mindennemu - akarmilyen irodalmi szinvonalu - tiltakozas meghat bennunket es szivesen olvassuk meg akkor is, ha nem kapnak erte Nobel-dijat.

VI. Béla 2012.02.26. 08:46:14

Mi lenne, ha Manyi Béci üldözése helyett az egyházüldözésről folyna a disputa?

tevevanegypupu 2012.02.26. 08:54:08

@jose maria padilla:

Erre valaszoltam, de eltunt, ugy latszik Orbanek sajtocenzuraja mar mukodik. (:

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2012.02.26. 09:17:03

Nem volt nagy élmény végigolvasni a kommenteket.
Főleg az után, hogy tegnap komment érkezett, egy korábbi írás, a Vetkőztetők kommentjéhez.
Nem gyujtottam mécsest, csak kimentem levegőzni az udvarra.
RB is elment, a tavalyi osztálytalálozóra már csak üzenet érkezett.
Nem írt verseket, asztalossá lett a sátoraljaujhelyi intézményben.
Kemény kötésű magányos fickó volt.
Maga építette hajóját, öreg dzsipet is vett hozzá csörlővel, hogy partra húzhassa, ha épp nem lakott benne.
Legutóbbi találkozásukkor még a Lágymányosi híd hídmestere volt.
Hozzá méltó, magányos foglalkozás.
Nyugodj békében RB, a vita nélküled is szépen bugyog tovább.
Ebben biztos lehetsz!

Tündér_Lala 2012.02.26. 09:38:22

bbj túlhajtja.

Manyika, Pedilla:Tudják a koporsónál a nekrológot sem úgy szokták kezdeni, hogy a méltatott ezért, meg azért, meg amazért köcsög volt, de egyébként jó ember. Érdekes módon, pedig minden embernek van jó és rossz tulajdonsága is. (Kinek melyikből több vagy kevesebb.)

Gondolkozzanak el rajta (Pedilla, nagyképüsködés helyett), hogy a "szimpla megállapítás" ideillő vagy sem.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.26. 09:43:10

@jose maria padilla: Konzervatívok? Franc tuggya. De attól tartok, nem filozófia- meg politikafüggő ez a mentális proletárság. Mert ez a szellemi restség még a kispolgár fogalmába sem szuszakolható...

tevevanegypupu 2012.02.26. 09:57:54

@Tündér_Lala:

Nem hajtja tul, igaza van. Persze nem a szemelyeskedesben, azt nem kellene, de vele is szemelyeskednek, sertegetik. Es annal is inkabb igaza van, mert a kommunistak nem feleltek tetteikert, nem bunhodtek meg es ugyanugy, olyanolyan lehetosegekkel, eszkozokkel - ha fizikailag mar nem is tudnak artani - hazudnak, vadaskodnak, csalnak es gyulolkodnek.A kommunistak bortoneiben ott gunyolodtak, rohogtek es trefalkoztak azokkal akiket veresre vertek, megalaztak, orokre megnyomoritottak oket kenyszeritve a beismeresre olyasmiert amit el sem kovettek. Rossz versekkel emlekeznek erre? Igy szeretnek magukbol kiirni a fajdalmat es igy akarnak errol beszelni azoknak akiknek olyan szerencsejuk volt, hogy mindebbol kimaradtak? Ezek a versek nem irodalmi alkotasok, ezek a gyotrodes es a szinte elviselhetetlen szenvedes kovetkezmenyekent szulettek, ezek bizonyitekok. Nem relativizalunk es nem esztetikai szempontok szerint merlegelunk. Es nem annak a cselekedeteit kerdojelezzuk meg vagy tartjuk tulhajtottnak,aki ezt szeretne megertetni valahogy. De ugy latszik most sem sikerul, meg most is kettos a merce..

Tündér_Lala 2012.02.26. 10:12:08

@tevevanegypupu: Én is a személyskedésre gondoltam.
Különben egyet értek. Jól megfogalmazta.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.26. 10:19:25

@tevevanegypupu:
ugye tudja, hogy most a mindenkori dilettáns holokauszt "irodalomnak" dolgozik? :)

egyébként tudja miről szólnak a bácsi versei? a banalitásról. arról, hogy a szenvedés is banális gondolatokat szül. az ember, minden helyzetben banális.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.26. 10:23:21

@Tündér_Lala:

maga imádja önmagát, és önmaga nagyszerűségét az elnyomottság és a dejóemberség gőzében. :)

min t fentebb írtam, a maguk igyekezete gyalázza a bácsi emlékét. hazug nyállal keni be.

tevevanegypupu 2012.02.26. 10:24:23

@jose maria padilla:

Sot mehetunk tovabb is, az ember a szenvedeseben es a nagy oromeiban primitiv, gyerekes es osztonos. Vagyis valaki a termeszetbol ami viszont igazi, szep es rettenetes.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.26. 10:30:54

@tevevanegypupu:

figyu, senki nem mondott mást, mint maga. miért ne írhatná ki magából a szenvedést, vagy annak emlékét valaki? miért ne olvashatnánk pszichodrámaként, kordokumentumként azt az írást? miért ne tisztelhetnénk maradéktalanul az írás elkövetőjét?
egyet viszont nem fontos. irodalommá hazudni.

/olvasson inszeminátort. semmi pátosz, semmi szenvelgés, semmi önfényezés, semmi jajdenygyonszenvedtem. mégis hátat borzongat./

a szenvedés használ az írónak /í...ííí...író vagyok, szólt fjodor mihájlovics, és írónak a tapasztalat a szenvedés drága kincs, lássuk tehát, szibériááááát..../, de író nem lesz senki a szenvedéstől.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.26. 10:33:25

@tevevanegypupu:

" igazi, szep es rettenetes."

így van. és nem feltétlenül irodalmi értékű. az egyébként alember manyi sem mondott mást. és itten le kéne zárni a maguk önfényezésében jeleskedő álvitát.

tevevanegypupu 2012.02.26. 10:38:57

@jose maria padilla:

Inszeminator nev a termeszetesseg maga.(: Egyebkent amit irt (inszemintar) itt az valoban szep es patosz nelkuli, szeretem.

Ami pedig a vita lezarasat illeti, azt nyilvan nem kelmed mondja meg mikor es hogyan legyen. Es ha onfenyezesrol van szo, jobb lenne, ha utanakeresne ezen szo jelentesenek, mielott hasznalna.(:

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.26. 10:41:35

@tevevanegypupu:
nézze, maguk, "jobboldali" /igazából, tipikus kádári figurák/ kommunistaáldozatok, úgy tocsognak az önimádatukban, mint nimfomán újlipótkisasszony a hüvelyváladékban.

Tündér_Lala 2012.02.26. 10:45:48

@jose maria padilla: "maga imádja önmagát, és önmaga nagyszerűségét "

Muhaha, bagoly mondja verébnek :nagyfejű

tevevanegypupu 2012.02.26. 10:57:28

@jose maria padilla:

Gondolom a korai magomles legalabb akkora oromet okozhat egy koznervativ uriembernek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.26. 11:11:34

@tevevanegypupu:
a korai magömlés nagyszerű dolog. fáradság nélküli öröm :)

betyár (törölt) 2012.02.26. 11:12:05

@jose maria padilla:

maga is tud kurvanagy hülyeségeket mondani. ritkán, de sikerül. mutasson nekem a posztban olyan fordulatot, ami arra vonatkozik, hogy LÖ-t mint költőt citálja dobray. verseit idézi, és ezek a versek segítenek megérteni, belelátni egy ember létezésébe, akit éppen a kommunisták szívatnak. (gondolom, ebből a fordulatból itten nem lesz sipákolás akár a patkányblog, akár az elmeroggyant társaság részéről) és ebben az esetben ezeknek a verseknek mint elsődleges szövegeknek igenis relevanciájuk van. és tök mindegy, hogy jók-e vagy sem.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.26. 11:38:43

@jose maria padilla: Ha-ha, azért nem ezt mondta. Na meg elmebetegnek nevezett, mert Manyi Bécit nem tartom genetikusan bolsevik transzvesztitának. A szimplán cinikus doktorzergével meg szinte szolgaian parolázgat. Ha én elmebeteg, akkor maga egy szervilis tökfej, túl nagy füsttel a kevéske tűzhöz. És ezt a minősítést mint érdemrendet kiakaszttja a faszányos csendőregyenruhájára, értem?

Na jó, ezt csak úgy mondtam, mert jól hangzott, de azért igazam van. Persze, ha az elmebeteget visszavonja, esetleg beszélhetünk arról, hogy ismét rendes embernek tartom majd. (Túl sok ilyen bűne van már, ne reménykedjen, előbb fogom nyugalmazni, mint ahogy lelécelne az alakulattól és okmányokat cserélve átállna a bolsikhoz.)

Alfőmérnök 2012.02.26. 11:39:08

@inszeminator: Itt azt hiszem, egyedül a maga szavának van súlya. A többiek max. szájhősök.

Alfőmérnök 2012.02.26. 11:52:37

@jose maria padilla: " loxon és a többi manyirajongó meg manyi szimpátiájában, mit szimpátiájában, rajongásában, elmebeteg"

A manyi melletti szimpátiájuk értelmezéséhez felhívnám a figyelmét manyi egy elejtett mondatára:
"pár kommentelővel személyesen is találkoztam már”

Egyébként szerintem személyes ismertség és különösebb intelligencia nélkül is megállapítható, hogy nem kifejezetten rossz emberről van szó. Politikailag tévúton jár (mellesleg nem a legdurvább fajta ebből a szempontból), de meggyőződésem, hogy nem provokálni, vagy agitálni jár jobber blogokba, hanem azért, hogy meg próbálja érteni a mások álláspontját és elfogadtassa másokkal a sajátját.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.26. 11:58:53

@bbjnick: Nem ismerek köreinkben transzvesztitát, ámbár a hisztije valóban nőies, nem is áll jól Magának.

Harmadszori célzása után újra megjegyzem: paraszt-úrigyerek párharc csak a Maga ressentimenttel telített, nehéz földdel megrakott fejében létezik.

Aránytévesztést én ott érzek, amikor Manyikát kertészákosian elkezdte bolsizni. Ha nem ismerné, ha Manyi Béci egy indexről jött új nickecske lenne vagy az a gyűrűfűi gyógyegér, akkor még nem is csodálkoznék annyira.

Tehetetlen Dodó 2012.02.26. 12:08:53

@tevevanegypupu: Úgy bizony.
És a magam részéről még hozzátehetem: mivel nem vagyok sem, esztéta sem irodalmár, sem bölcsész, csak egy élemedett korú egyszerű tahó, én már megengedhetem magamnak, hogy az tessék, amiben látok is valamit, például hitelességet, tartást, még ha hibádzik is esetleg néhány dolog a verslábak, a hasonlatok, vagy a rímek körül.
A "művészet" affektált sznobisztikus értékelését meghagyom az arra hivatottaknak, legyenek boldogok vele.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.26. 12:14:36

@Tehetetlen Dodó: Ebben igaza van, csak időközben az eszmecsere eltérült, kb. ide: @VI. Béla:

tewton 2012.02.26. 12:16:19

nohát, maguk olyanok lettek hirtelen, mint egy középső csoport a játszótéren, a törpe óvónénik megy a nagyranőtt gyerekek összekeveredve, random szerepcsere included.

érdekes adalékként jegyzem meg, az élet él és élni akar. süt a nap, és jobb helyeken már metszenek :)

Manyi Béci 2012.02.26. 12:20:22

@tewton:
A törpe óvónéni megjegyzést sosem fogom megbocsátani magának.

Metszeni februárban?
Biztos jó ez? Mert akkor délután kimegyek a kertbe megint.

Tehetetlen Dodó 2012.02.26. 12:22:20

@Loxon: No, úgy látszik, kimaradtam a vastagjából.
(Amúgy Bélusnak igaza van: nem egymást kellene pofozgatni, hanem a közös ellent).

tewton 2012.02.26. 12:28:52

@Manyi Béci:
nagybátyám almát metszett a minap. persze visszajöhet még a tél, de ilyen napsütésben cigizni, kávézni vagy metszeni a legjobb.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.26. 12:34:10

@Loxon: Kikérem magamnak! Én rendkívül összetetten vagyok cinikus.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.26. 12:34:51

@Alfőmérnök:
ez is igaz lehet. de tudja van az a fránya idioszinkrázia. mikor mondjuk belép egy terembe és ottan egy teljesen ismeretlen ember puszta látványától lelki csalánkiütése lesz. nekem a neten két ilyen van modortíbor, és manyika :)

tewton 2012.02.26. 12:46:54

@jose maria padilla:
már úgyis régóta be akartam mutatni magukat egymásnak. pompásan mutatnának együtt :)

betyár (törölt) 2012.02.26. 13:46:24

@Manyi Béci:

"Másodszor pedig gratulálok magának ahhoz, hogy egy, "a versek rosszak" megállapításra az alábbiakat sikerült kilöknie magából:"

nem. fordítva ül kedves a lovon. bbj gratulált magának ahhoz, és ehhez én is csatlakozom, hogy ez alá a poszt alá ezt sikerült idetolnia:). ugyanis ez az eredeti téma szempontjából teljesen irreleváns megállapítás, még ha feltesszük is, hogy igaz. ennél fogva kegyeletsértő. mondhatnám off.

tevevanegypupu 2012.02.26. 14:01:29

@Tehetetlen Dodó:

Valahol olvastam, hogy egy gyerek azt irta egy dolgozataban, hogy a vers egy olyan, amiben a sorok nem ernek ki a lap szeleig..((: Es nagyon sok mindentol fugg, mit tartunk jo versnek: hangulattol, atelt elmenyektol legyen az szenvedes vagy orom, felelem . Ha eloveszi a mindenki altal elismert nagyonagy koltok verseskoteteit, talal bennuk jo sok rihonya verset is, csak naluk mindig van egy-ket tucat amivel ezt felulirtak es megbocsajtottak a bennuk lapulo fuzfapoetanak. Es azt se feledje, hogy a kor ami egymast jutalmazta, elismerte es dijazta, az mindig letezett. Hol vannak mar alig par evtizede nagy, meghatozo, korszakos irok es koltok? Ha a rossz vers gyuloletes korszakot es szenvedest orokit meg akkor az tortenelmi vagy moralis szempontbol ertekelendo. Es ne mondja magarol, hogy taho mert ez aztan valoban nem igaz.(:

evil overlord (törölt) 2012.02.26. 15:26:05

@bbjnick: Megbolondult az úr? Milyen ellehetetlenítésnek és megalázásnak örül Loxon vagy én?

Ha ki akarja fejteni a részleteket, akkor Doom kommentfolyamán vagy a jósdán folytathatjuk, de a Lénárd atyáról szóló poszt alatt nem fogok anyázni.

Alfőmérnök 2012.02.26. 18:11:54

@betyár: "mondhatnám off."

Érdekes, erre az offra maga is reagált, éspedig itt:
betyár 2012.02.25. 15:26:37

Hozzászólása kulturált hangnemű volt, de mégiscsak off. Hiszen aki offra reagál, az maga is offol.
Nem szégyenli magát?!?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.26. 18:37:44

@evil overlord: @Loxon: @Manyi Béci:

Ha idejük, erejük, indíttatásuk van hozzá, olvassák végig a kommentváltásainkat:

"Manyi Béci 2012.02.25. 09:30:47: "Emlékezzünk a mai napon a kommunista rendszer áldozataira és a rendszerrel szemben minden személyes áldozatot vállaló hősökre." De miért kellenek ehhez rossz versek??

bbjnick 2012.02.25. 16:42:46: @Manyi Béci: Magácska, @Manyi Béci:, genetikusan bolsevik. ü bbjnick

Loxon 2012.02.25. 16:55:03: @bbjnick: Muszáj ekkora baromságokat írnia? Ilyenkor el kell gondolkodnom, nincs-e mégis igaza a komornyikomnak.

bbjnick 2012.02.25. 17:09:24 @Loxon: Gondoljon amit akar vagy amit képes. Épérzésű ember nem kezd el ajkatbiggyesztgetni egy lénárdödöni életút felett --- ez ugyanaz az ethosz, mint @E(lva)kult(úrá)é. ü bbjnick

Loxon 2012.02.25. 17:17:07: @bbjnick: Csak ugyanazt írta, amit padilla: hogy a versek gyengécskék („De miért kellenek ehhez rossz versek?”). Nyilván túlzás és sarkítás, mint már többen is leírták, hiszen olvastunk már sokkal rosszabb verseket is. De ennél az esztétikai beszólásnál többre itt senki sem ragadtatta magát — az embert senki sem bántotta.

Manyi Béci 2012.02.25. 17:32:38: (...) @bbjnick: "Magácska, @Manyi Béci:, genetikusan bolsevik."
Mondja ezt a hajdani dinamikus és innovatív KISZ vezető. :)

bbjnick 2012.02.25. 17:47:43: @Loxon: Maga elhiszi amit ír vagy csak úgy gondolja, hogy jó az a parasztnak? Maga mit gondolna arról az alakról, akitől egy meghurcolt, nagyon sokat szenvedett, de végig hősiesen helytálló ember ravatala fölött csak annyira telik, hogy elhúzza a száját és megjegyezze: "láttam már szebb halottat is"? ü bbjnick

Loxon 2012.02.25. 17:52:52: @bbjnick: Ez így egy nagyon csinos madarászviktoros nyomat, de aktualiter nem igaz. De fogok is én Magával vitatkozni. Vigye el Magát a pákász.

evil overlord 2012.02.25. 18:03:55: (...) @bbjnick: Vegye úgy, hogy felpofoztam. (...)

bbjnick 2012.02.25. 18:11:52 @Loxon: Értem. Szóval a második: "jó az a parasztnak". ü bbjnick

bbjnick 2012.02.25. 18:14:15: @evil overlord: Tessék? Idesecsém, buzi-e vagy? ü bbjnick

evil overlord 2012.02.25. 18:36:00: (...) @bbjnick: Ne bolsizza Manyikát!

bbjnick 2012.02.25. 21:58:26: @Manyi Béci: @Loxon: @evil overlord: és akit illet! Egy ember egy kommentben a szeme színéről, a vagyoni helyzetéről, az étkezési szokásairól stb. hazudhat, a jelleméről nem. Itt, mi, egymásról szinte semmit nem tudunk, de egymás jellemét, akaratlanul is, megismerjük. Szóval, nem kell a púder, nem kell a vaker, nem kell semmit megmagyarázni! Tolja csak ki-ki a maga indíttatása szerint! ü bbjnick

Loxon 2012.02.25. 23:27:45: @bbjnick: Ez a dübörgős felháborodásosdi nem sokkal jobb, mint az ajakbiggyesztés. Parasztot egyébként sehol sem emlegettem, meg sem fordult a fejemben ilyesmi, de Maga többször is a számba adta, hogy leparasztoztam. Azt hiszem, ez is elárul valamit a jellemről, de nem az enyémről. No, hát talán ennyit mára.

evil overlord 2012.02.25. 23:32:04: @bbjnick: Ha nem tudná, Manyika indította a Tirpákot a seggfej TWA miatt, és a ballibek közül egyedül ő és mavo emelt szót tölgyért. Így baszogassa.

bbjnick 2012.02.26. 05:49:12: @Loxon: @evil overlord: Maguk, úrigyerekek, nagyon szánalmasak tudnak lenni! Mások megaláztatásán, ellehetetlenítésén vagy a "Megváltó nemi életén" kedélyesen elelméckednek, elheherészgetnek, de ha a kedvenc webkettes transzvesztitájuknak nem köszön valaki kezitcsókolommal nyomban veszettül berezonálnak.:-] Ez súlyos aránytévesztés és b*zis, b*sszákmeg, k*rvára b*zis! ü bbjnick

Manyi Béci 2012.02.26. 07:56:59: @bbjnick: "a kedvenc webkettes transzvesztitájuknak ":)Bucimaci, először is felhívnám a figyelmét arra, hogy pár kommentelővel személyesen is találkoztam már, ezért az ilyen - kétségkívül elegáns és ..öö.. méltóságteljes:) - szösszeneteinek elég rossz a hatásfoka. A maga helyében mellőzném őket. Másodszor pedig gratulálok magának ahhoz, hogy egy, "a versek rosszak" megállapításra az alábbiakat sikerült kilöknie magából:
-Ostoba, cinikus, pökhendi és vérsznob
-webkettes transzvesztita
-genetikusan bolsevik
-"nem épérzésű"
Menjen ki levegőzni egy kicsit a kertbe.

Loxon 2012.02.26. 11:58:53: @bbjnick: Nem ismerek köreinkben transzvesztitát, ámbár a hisztije valóban nőies, nem is áll jól Magának. Harmadszori célzása után újra megjegyzem: paraszt-úrigyerek párharc csak a Maga ressentimenttel telített, nehéz földdel megrakott fejében létezik. Aránytévesztést én ott érzek, amikor Manyikát kertészákosian elkezdte bolsizni. Ha nem ismerné, ha Manyi Béci egy indexről jött új nickecske lenne vagy az a gyűrűfűi gyógyegér, akkor még nem is csodálkoznék annyira.

evil overlord 2012.02.26. 15:26:05: @bbjnick: Megbolondult az úr? Milyen ellehetetlenítésnek és megalázásnak örül Loxon vagy én? Ha ki akarja fejteni a részleteket, akkor Doom kommentfolyamán vagy a jósdán folytathatjuk, de a Lénárd atyáról szóló poszt alatt nem fogok anyázni."

ENNYIt tudtam tenni Önökért.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.02.26. 18:53:46

@bbjnick: Elég lett volna idáig beidézed:
bbjnick 2012.02.25. 16:42:46: @Manyi Béci: Magácska, @Manyi Béci:, genetikusan bolsevik. ü bbjnick

te ostoba fasz.

tevevanegypupu 2012.02.26. 19:12:09

@bbjnick:

De ne magyarazkodjon, ne probaljon meggyozni senkit. Maga tudja es mindenki aki egy kicsit is jo erzesu, hogy ez az ember martir volt, nagyon sokat szenvedett es szinte biztos, hogy kozulunk senki nem lenne kepes vegigcsinalni azt amit Lenard Odon megtett. Tokmindegy mit irnak a verseirol, tokmindegy mi az elso reakcio erre a cikkre, Lenard Odon a kommunizmus aldozata es martirja. Nem fogjak elfogadni amit ir mert nyilvan kozrejatszik itt mas is - olyan tortenesek amikben maga szinten nagyon szepen es becsuletesen cselekedett - ami valoszinuleg fontosabb jelenleg azoknak akiket itt gyozkodni probal mint a kommunizmus emleknapja vagy martirjai. Kozulunk a multat mar sokan tenyleg vegkepp eltoroltek es a jelenben elnek, es most is vannak olyan dolgok ami legalabb olyan gyalazatosak es igazsagtalanok. De ettol fuggetlenul es ezzel egyutt se akarja, hogy magae legyen az utolso szo..Ha valaki biztos az igazaban ugyan mit torodik azzal, mit mondanak a tobbiek?(:

Alfőmérnök 2012.02.26. 19:14:01

@tevevanegypupu: "ez az ember martir volt, nagyon sokat szenvedett es szinte biztos, hogy kozulunk senki nem lenne kepes vegigcsinalni azt amit Lenard Odon megtett."

Tagadta ezt valaki?

tevevanegypupu 2012.02.26. 19:55:53

@Alfőmérnök:

Nem a kommunizmus aldozatarol folyik a vita, hanem arrol, hogy rossz verseket irt. Legalabbis a hangulata ennek az egesz temanak ez, tovabba hogy azt, aki ezt szova tette, szinte mindenki megtamadta a kisse ketszinu es kepmutato kerdessel, amit most maga is feltett nekem. nem arrol folyik a szo, hogy mit muveltek a kommunistak , mit kellett szenvedni emberek millioinak - kozottuk Lenard Odonnek - hanem esztetikai vitat kezdemenyeztek leszolva mindenkit, aki szova merte tenni, hogy jelenleg nem ez a legfontosabb.

Alfőmérnök 2012.02.26. 20:06:37

@tevevanegypupu: Manyi Béci kérdése a szerkesztőnek, a szerzőnek ment, ha nem értette volna (a gyengelméjüek kedvéért lefordítom ovis szintre a kommentjét: Kedves Mandiner szerkesztőség, Dobray! Miért gyenge, rossz versekkel kell megemlékezni a kommunizmus áldozatairól (legyenek azok akár egy kiváló ember versei)?).

Egyébiránt kíváncsi lennék a véleményére bbjnick ezen kommentjéről:
"bbjnick 2012.02.25. 16:42:46: @Manyi Béci: Magácska, @Manyi Béci:, genetikusan bolsevik. ü bbjnick "

kornél 2012.02.26. 20:14:41

Foglalkozzatok inkább a komcsi bűnösökkel, és tiszteljétek a mártírokat!!

tevevanegypupu 2012.02.26. 20:15:29

@Alfőmérnök:

Legyen eros Alfi, magaval nem fogom kitargyalni bbjnicket, ismerve fektelen szenvedelyet vele kapcsolatban.(:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.26. 20:15:44

@tevevanegypupu:

"De ettol fuggetlenul es ezzel egyutt se akarja, hogy magae legyen az utolso szo" --- írja.

Nincs ilyen jellegű igényem vagy szándékom.:-) Mi itt csak beszélgetünk. Vagy nem?:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.02.26. 20:17:55

@tevevanegypupu: Nem akarja leírni a véleményét, vagy nincs róla véleménye?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.26. 20:29:22

@Alfőmérnök:

"Egyébiránt kíváncsi lennék a véleményére bbjnick ezen kommentjéről:
"bbjnick 2012.02.25. 16:42:46: @Manyi Béci: Magácska, @Manyi Béci:, genetikusan bolsevik. ü bbjnick "" --- kérdezed.

Megmondom én neked kicsi @Alfi a frankót: semmivel sem kevésbé szellemes (sőt!) az a @bbjnick-komment, mint @Manyi Bécinek a " 'Emlékezzünk a mai napon a kommunista rendszer áldozataira és a rendszerrel szemben minden személyes áldozatot vállaló hősökre.' De miért kellenek ehhez rossz versek??" tartalmú kommentje.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2012.02.26. 20:49:58

@Alfőmérnök:

Ez a bolsevik kifejezes lassan ugyanolyan elkoptatott es jelentoseget vesztett szo lesz mint a naci. Tul gyakran hasznaljuk es minden alkalommal, ha valami nagyon nyomos ervet akarunk alkalmazni, ahelyett, hogy megtalalnank az alkalomhoz illo nagyon nyomos ervet.

tevevanegypupu 2012.02.26. 20:50:56

@bbjnick:

Persze, bar ami azt illeti neha tullovunk a celon, nemde?(:

Alfőmérnök 2012.02.26. 20:51:24

@tevevanegypupu: Mit hablatyolsz össze-vissza, te hülye picsa?

Alfőmérnök 2012.02.26. 20:55:28

@tevevanegypupu: Gondolod, hogy bbjnick poénból írta? Nem, ez az ő értékrendje szerint ugyanolyan sértés volt, mint mikor a libik náciznak.

tevevanegypupu 2012.02.26. 21:04:06

@Alfőmérnök:

Nezze az Oscar-dij atadast, biztos erdekes.

Alfőmérnök 2012.02.26. 21:07:20

@tevevanegypupu: Nem nézem, nem érdekel. És: mielőtt valaki megvádolna, tisztázzunk valamit. Ez a hatalmas off nem nekem köszönhető, nem is Manyi Bécinek, hanem bbjnick prosztóságának.
A témához egyedül inszeminátornak írott kommentem kapcsolódik. Olvassa a blogját.
inszeminator-ii.blog.hu/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.26. 21:55:26

@Alfőmérnök:

Amikor ennyire feszült vagy, akkor tényleg jobb volna, ha könnyítenél magadon ((c) @málnási):-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.26. 21:56:11

@tevevanegypupu:

"Örökkön háborog a tenger
örökkön zúgnak a lombok
örökkön fájdalmas az ember
örökkön kicsik a dolgok."

:-)

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2012.02.26. 21:59:59

@bbjnick: Megmondtam, hogy ezen poszt alatt nem vagyok hajlandó anyázni.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.27. 00:36:15

@bbjnick: Ezt már észrevette, drága bbjnick?

Manyi Béci 2012.02.26. 07:41:18
valamint
@Manyi Béci:

vagy csak a saját „szellemességével” és szupermorális „igazának” féktelen arrogálásával van elfoglalva?

Egyébként szerintem @tewton: már sokkal szellemesebben és jobban megválaszolta a kérdést Maga helyett is, és ezzel elrendezte a „problémát”.

Figyeljünk egymásra.

civilkontrol 2012.02.27. 12:42:30

Annyira baszkurálják egymást, hogy még a végén azt hiszi az ellenség, hogy komolyan gondolják. Ne szerezzék meg neki ezt az örömöt!

Azt reméltem, hogy a mandarin kussoló pofájába vágott kesztyű nem marad válasz nélkül. Tévedtem. Szégyen.
Értetek is igy álljanak majd ki

kornél 2012.02.27. 17:42:28

@civilkontrol:

Talán azért kussolnak, mert ők a következő célpont, és ezt már sejtik. De ezzel nyilván nem fogják ezt elkerülni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.27. 18:25:29

@Loxon:

"...vagy csak a saját „szellemességével” és szupermorális „igazának” féktelen arrogálásával van elfoglalva? Egyébként szerintem X már sokkal szellemesebben és jobban megválaszolta a kérdést Maga helyett is, és ezzel elrendezte a „problémát”. Figyeljünk egymásra." --- írja.

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Tudja honnét ismerős nekem ez a stílus? Tudja hol és kitől hallottam én ilyen kioktató szöveget, szinte szó szerint? KISZ-vezetőktől, többször is, úgy a nyolcvanas évek közepe körül.

De sz*r! [................................................./.]

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.02.27. 23:17:36

@bbjnick: Hát, nem csodálom, ha egyszer az volt, állítólag.
süti beállítások módosítása