Egy furcsa vallomás Debrecenből
2010. március 31. írta: TuRuL_2k2

Egy furcsa vallomás Debrecenből

  A Népszabadság akadt rá a következő videóra, amin Rónai Attila, egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég alkalmazottja arról beszél, hogy cége képviseletében személyesen szállított jelentősebb mennyiségű készpénzt a Debreceni Vagyonkezelő vezetőjének, illetve Kósa Lajos polgármesternek:

  A férfi a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy a felvétel 2007 augusztusában készült és magukat az NBH munkatársainak kiadó emberek kényszerítették rá, hogy egy papírról felolvassa a vallomást, ráadásul képbe kerül az energolos Portik Tamás is. Kósa (többek közt tárgyi tévedések felsorolásával) cáfolja az elhangzottakat, és büntetőfeljelentést tesz.

  A felvételnek még biztosan komoly utóélete lesz, akár így, akár úgy, pro és kontra. A kampány finisében bedobott, évekkel korábban készült anyag súlyos vádakat fogalmaz meg a debreceni városvezetéssel szemben. A videó főszereplője ugyanakkor meglehetősen feszülten viselkedik, gyakran pillant ki oldalra, néha pedig nagyot sóhajt, ami alátámaszthatja Rónai nyilatkozatát, hogy nem önszántából beszélt. A 2007. augusztusi időpont és az állítólagos NBH-s szál pedig azért érdekes, mert 2007 júliusától felügyelte a titkosszolgálatokat Szilvásy György.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr161883380

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mr 10% 2010.03.31. 18:38:01

Kósa is terítékre került. Sajnos csak egy 3 éves videót húztak elő, ami nem bizonyít semmit. Főleg, h az mno is elkezdte védeni Mr 10%-ot. Titkosszolgálat, összeesküvés, blabla... Nyilt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.logic 2010.03.31. 10:51:31

Ugye milyen rossz az srácok, ha valakik aljas módszerekkel le akarnak járatni egy személyt, pártot??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 10:56:38

@m.logic:

le van ez a béna műbalhé szarva :)
ugyan kinek fáj itt ez szerinted, te kis jobbant

itt alig lesznek kommentek nyugodj meg :)
annyira se említésre méltó, mint a múltkori Laja az állomáson kurvázik-ügy

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.31. 10:57:01

@m.logic:
Ilyen ez a popszakma. Ettől még megmosolyogtató marad, ahogy egy párt képviselői nagyhangon osztják-bűnözőzik-erkölcstelenezik a riválisokat, aztán meg nekiállnak picsogni, amikor róluk is kiderül ez-az.

m.logic 2010.03.31. 11:02:17

@TuRuL_2k2: Főleg, ha ez-az nem igaz. Esetleg csúsztatás, vagy politikailag érdektelen.

nyg 2010.03.31. 11:05:27

Szót sem érdemel az egséz, annyi az igazságtartalma, mint az egykori kurvázásnak. Nagyobb erőfeszítést elvtikéim.

Szilvay Gergely 2010.03.31. 11:13:20

@m.logic: habár politikailag mégiscska érdekes, ami a jobbikosokról kiderült. És nem csúsztatás. A Mandiner meg nem Kósa Lajos.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.31. 11:20:29

Jellegzetes népszabadságos-basahalmos sejttetés tények nélkül, csak a gyanú árnyékával. Ügyesebb munka, mint amikor a Blikk akarta egy prostituálttal bemószerolni Kósát, mert mindenki gyorsan cáfolt és nehezebb bárkit perelni a strómanon kívül, de az egész mögül hiányzik a vádak valódi súlya - legalább egy fénymásolt szerződést vagy hasonlót bedobhattak volna.

zoli29 2010.03.31. 11:47:58

@m.logic:

Ha politikailag érdektelen, miért kell rajta kiakadni?

l60 2010.03.31. 12:22:07

Nagyon vigyázni kell, mert lehet, hogy a vörösök a kampány végére tartogatnak még pár ilyet. Most szerencsénk volt, mert egyből kiderült, hogy kamu az egész, de mi lett volna, ha csak 3 hét múlva jön elő a pali azzal, hogy megfenyegették. Ugye, tudjuk: ettől bömbölt volna a sajtó hetekig. Vajon mivel készülnek még? Tényleg érik a LMPVS.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.31. 12:25:23

szilvásyt az elsők között kell elhurcolni a választások másnapján.

1kutya 2010.03.31. 12:57:04

@nyg: annyiban teccik tévedni, hogy biza van igazságtartalma!

merthogy ugye miből lenne Lalának és családjának ~500milliós vagyona?

az 500ezres fizetésből mi?

el vagytok ti szállva...

heima (törölt) 2010.03.31. 13:10:38

Szilvássy 2006-tól felügyelte a titkosszolgálatokat, mint kancelláriaminiszter.

soniq 2010.03.31. 13:25:03

@m.logic: az UD Zrt-ügyre gondolsz?:-)

Tehetetlen Dodó 2010.03.31. 13:28:19

@Grift: Jobb lenne még aznap éjjel.
Biztos, ami biztos.

negeev 2010.03.31. 14:02:34

Köztudott, hogy elég csak egy hazugságot bedobni a hírekbe és utána úgyis az marad meg az emberekben. Nem a cáfolat.

Undorító, aki így akarja a Fideszt elgáncsolni a kampányhajrában.

Sokorai_Atala 2010.03.31. 14:10:47

Van egy könyv, Ross Thomas: Hoci-nesze, tulajdonképen politikai krimi a jobbik fajtából, stílusban. Abban van egy jó kis rész, kb.
Fogjuk rá a jelöltre kampány alatt, hogy disznótoszó, aztán majd a becsületsértési pert meg kifizetjük.

teknős 2010.03.31. 14:11:40

@1kutya: A hibbant debreceniek meg képesek majd 74%-kal megválasztani. Nyilvánvalóan látszik, hogy csak ti ketten vagytok az egyetlen lényeglátó, tisztaerkölcsi érzékű ember Debrecenben. Miért nem mentek onnan?

Alikam 2010.03.31. 14:16:36

Ja persze, évekkel ezelőtt készült a videó, de a csávónak most jut eszébe, hogy kényszerítették:DDD

Alikam 2010.03.31. 14:19:31

@negeev: kb annyira undorító mint a Jobbik elleni lejáratókampány...

Még mindig nem jegyztétek emg, hogy a sz@r ha a fagyi visszanyal...

☉ ☾ 2010.03.31. 14:23:31

A magyar nép a föld szégyene.

Ha a Fidesz alakít kormányt, a külföldiek itt soha nem fognak vásárolni termőföldet - jelentette ki Orbán Viktor.

Ostoba, vicsorgó hibbantak vagytok.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.31. 14:25:59

Valaki nagyon ügyesen adagolja a "sztorikat"...

szerda: jobbik
csütörtök: jobbik
péntek: jobbik
hétfő: jobbik
kedd: fidesz
szerda: fidesz
csütörtök: ???

1kutya 2010.03.31. 14:37:37

@teknős: ide köt a munka/iskola.

de nem várat már sokái magára, míg itthagyjuk ezt a porfészket.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.31. 14:44:32

"x százalékos Lajos".. ennyi. mindenki tudja, mire számíthat, ha debrecenben vállalkozni akar, vagy bármit megvalósítani. a sok álomvilágban élő ostoba ember meg mosolyogva megszavazza. ilyen ország nincs is.

Samuzia 2010.03.31. 14:45:05

@1kutya:
Ez a porfészek a legjobban fejlődő városok között van.

spinat 2010.03.31. 14:45:49

na ez a faszi is érdekes lehet. Nekem aztán jöhetne az nbh hogy ide kérem a mikrofonba. Ha nincs a pisztoly a halántékomnál, akkor minek kéne engedelmeskednem.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.31. 14:49:10

álljon ki ez a mocsok korrupt szemétláda, és adjon számot arról, miként spórolt össze százmilliókat a párszázezres fizetéséből.

aztán szépen sorban arról is, hogy a csodáltos, a várost évtizedekre eladósító csillivilli kirakatberuházásokból melyik haverja hány milliót tett zsebre.

undorító, belterjes maffia az egész városvezetés. és az NEM MENTSÉG, hogy más városokban is az és máshol még díszburkolattal sem kábítják az osotba tömegeket.

1kutya 2010.03.31. 14:49:20

@Samuzia: itt élsz? nem? akkor kéretik nem csak a Kossut teret körbenyalni és meglátod.

1kutya 2010.03.31. 14:50:17

@Bukowszky: csak nem te is itt.

üdvözöllek a pokolban!:D

stratez 2010.03.31. 14:55:32

Ha bebizonyosodik, hogy a Szilvásy-féle NBH van az ügy hátterében, ami egyébként tökéletesen beleillik a titkosszolgálatok speciálisan szocialista típusú munkaköri leírásába, akkor remélhetőleg az egykori titokminiszter börtönben fog rohadozni jódarabig...

Állítsuk meg a ......... 2010.03.31. 14:58:15

Rinyáljál még egy kicsit lajoska.
Miért figyel rád az NBH, miért rád figyel?
Nem kell téged lejáratni, megteszed te azt magadtól.

Egyébként lehet választani vagy az NBH vizsgálódik, vagy később valamelyik maffiózó haverod intéz el, mert egyszer nem úgy fogsz táncolni, ahogy ők fütyülnek.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.03.31. 14:59:37

@1kutya: de, sajnos, debrecenben élek, bár valószínűleg már nem sokáig, tekintve, hogy itt csak éhenhalni lehet, ha nem nyalja az ember Kósa nagyúr seggét.

ZetoR 2010.03.31. 15:02:49

ilyen séróval csakis kamu lehet!!! :)

Ejoy 2010.03.31. 15:04:14

Ha nem kamu, és tényleg 2007-ben készült, akkor azért nem hozták nyílvánosságra, mert a választásokra tartogatták. Ha ez igaz, akkor onnantól kezdve mindenki meg volt figyelve aki ebben résztvett, azaz még másnak is jönnie kell. Ha ez igaz, akkor borul a bili!

k|M · reakcio.blog.hu 2010.03.31. 15:04:25

Épp láttam ezt a pasast a Hírtv-ben, annyi változott, hogy az új haja olyan Tamás Bence Gáspárosan és feltörekvően alulmaradt közigazgatásbeli középvezetőiesen félrenyalt, de a tekintete azon a videón is hasonló ehhez, mintha csak azt gondolná magában "akkor most itt ezt elmondom, nem egy nagy ügy, más ökörségeket is belemondtam már a kamerába".

zoli29 2010.03.31. 15:04:55

@pcr:

"Egyébként lehet választani vagy az NBH vizsgálódik, vagy később valamelyik maffiózó haverod intéz el"

Az NBH-nak, ha bűncselekmény jut a tudomására, az a dolga, hogy jelezze azt a bűnüldöző hatóságoknak, nem pedig vallomásokat kikényszeríteni, és a videót felrakni a tecsőre (már amennyiben az NBH tényleg érintett az ügyben).

1kutya 2010.03.31. 15:06:02

@Bukowszky: mondjuk én annyira nem függök a Lajos féle maffiától, mert nem a közszférában nyomom (bár a zasszony igen és igencsak tele van a töke tőlük), de nekem is kifelé lóg már a lóláb.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.31. 15:07:00

@Bukowszky:
"itt csak éhenhalni lehet, ha nem nyalja az ember Kósa nagyúr seggét."

ez így helyes! legalább egymásra borulva lehet sírni a két zsolttal! :))

Állítsuk meg a ......... 2010.03.31. 15:09:06

@zoli29:

:DDDD

Aham és a James Bond-ot meg azért hívják 07-esnek, mert sok nője van:DD

Az NBH azt csinál konkrétan amit akar, vagyis amit az ország érdeke megkíván.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.31. 15:09:48

@Bukowszky:
ja, és hülyeúr, ugye nem gondolja, hogy lajos annyira hülye, hogy az összespórolt és ismert vagyona nem legális? biztos van neki illegális is, de arról maga nem tudhat. :)

Flúgatlan 2010.03.31. 15:19:02

@@1478 97 277: "A magyar nép a föld szégyene."

Akkor húzz innen valami általad jobb szeretett helyre!

Chicano 2010.03.31. 15:32:16

Most már csak azt magyarázza el valaki hogy hogyan lehet az hogy tele van az internet panaszkodókkal hogy mennyire egy rettentően pocsék hely az a Debrecen mer' hogy a Lajos az a gaz maffiózó tönkretette. Azután jön a választás és Lajost mindig nagy többséggel megszavazza az istenadta. Most vagy választási csal a Lajos vagy kamu a sok panaszkodás. Egyébként akinek tele van a töke Debrecennel annak tudom ajánlani a kitűnő Budapestet. Ott se maffiózó, se korrupció, se Lajos. Csak tessék sietni mer' hamarosan oda is jön a fityesz aztán majd ott is fasiszta diktatúra lesz.

1kutya 2010.03.31. 15:42:21

@Chicano: ha rám/ránk gondoltál, akkor megsúgom: büdipest sem!
megyünk messze innen kisfaluba.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2010.03.31. 15:44:46

Kósa sáros így, vagy úgy. Ha nem így, akkor amúgy.

teknős 2010.03.31. 16:04:30

@1kutya: Hogyhogy felvették az asszonyt? íhúségnyilatkozatot írt alá Kósának? Vagy reggelente munkakezdéskor térden állva imádkozik hozzá? Vagy amikor térden áll, akkor éppen mást is csinál, ami jó a Lajosnak és ezért tűri még?

abandi 2010.03.31. 16:04:56

@abandi:
Ja, és:
Ez a szilvási nem zsidó-e?
Vagy ez a rónai? Olyan rózenfeldes...
Ez a história cigányosan:
Há' lehet, hogy ott se' vótam, instállom!
Zsidósan:
Ott voltam, mint áldozat, mert:
Kéjemsépen engemet megzsajoltak az eszesz-gestapó-ávéhá-béem jogutódjai!
Csillagösvénynyi kártérítést követelek!

stratez 2010.03.31. 16:07:39

@Chicano: Az úgy lehet, hogy a Jókai utcában a takarítónő is webkettőzik ezekben a napokban, egyedül a portás kapott felmentést, ő videóra mondja, hogy a Fidesz is lopik, amit a Népszabi másnap lehoz, mint megdönthetetlen bizonyítékot, amit aztán a portás visszavon, hogy a takarítónő kényszerítette...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.31. 16:20:36

Idejött az egész Basahalom? Már csak Bakura hiányzik.

Chicano 2010.03.31. 16:54:29

@stratez: igen, kezd kicsit kilógni a lóláb. A szem előtt lévő fórumokat meg blogokat olvasva lassan kezd az embernek olyan érzése támadni hogy itt igazán az ellenzéki mszp meg az mdf fog kétharmadra győzni a kormányzó és korrupt fidesszel szemben.

halfi 2010.03.31. 17:09:15

Ha már van NBH-s szál is az ügyben, meg összeesküvés-elmélet:
Milyen furcsa véletlen, hogy a Zuschlag per ítélet-hirdetésének napján robbant ez a "bombasztikus" sztori.

Ez elég gyenge probálkozás volt Ildi néni!

2010.03.31. 17:18:05

Nem semmi, hogy néhányan pont ezen a blogon kifogásolják a besározó módszert :D

nyg 2010.03.31. 17:18:22

Most, hogy Szilvásy is beszállt a kórusba, biztosak lehetünk, hogy koholmány az egész (a gyengébb fajtából).

Pelso.. 2010.03.31. 17:20:52

Hiteles fickó ez a Rónai.

sivatagi n. 2010.03.31. 17:21:56

Az elmúlt napok-hetek után valahogy nem tudok együtt érezni a fideszfanokkal, mert a cúnya bácik ilyen aljasz lejárató kampányt folytatnak ellenük. Mit is szövegeltetek a fagyi visszanyalásról?

Joseph Adama (törölt) 2010.03.31. 17:29:44

@sivatagi n.:

"fagyi visszanyal"

Ez ilyen jobbikos homoszexuális utalás? :)

elfelejtette 2010.03.31. 17:30:19

Ezt nem Kosaek forgattak, hogy a NOL meg a Basahalom lukra fusson? Valahogy olyan amator feelingje van ennek az egesznek.

lepojka 2010.03.31. 17:38:32

Kósa Lajos egy tehetséges politikus. Debrecen kétség kívül gyarapszik, épül és szépül.Kampány előtt előkerül minden, nekem azonban túl sokat feszeng a fiatal ember a videón mintha valóban kényszerre mondaná amit mond.Persze ennek még nincs vége.

sanyix 2010.03.31. 17:41:58

kamu from maszop. Gyanítom hogy a jobbikos pornós csaj, meg a helótázó idióta sem igazi jobbikos, sőt inkább "ballikos", csak jó színészek a bankszámlájukra havonta balról érkező pénztől, és az sem véletlen hogy pont a kampányban derültek ki ezek a dolgok...

sivatagi n. 2010.03.31. 17:56:43

@Joseph Adama: nem, ez ilyen nagypofájú fityeszfanos.

Bell & Sebastian 2010.03.31. 18:06:42

- A legjobb védekezés a támadás.
- Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.
- Minden lánc csak annyira erős, amennyire a leggyengébb láncszeme.

Gondolkozzanak, emberek! Hány olyan EU -projekt indul az idén Debrecenben, amelyeknek az előkészítése éveket vett igénybe?
És mindezt teljes csendben, a gaz Gyurcsánybajnai háta mögött intézte a mi hősünk!

Ügyes. (Mármint a Fidesz.)

És egyáltalán, ez az álláshalmozás nem vegytiszta összeférhetetlenség? Mert legalább lobbizott a városáért, ha már -amúgy- béna kacsának láttatta magát? De megtehette volna ezt más, országos ügyekben is, nem? Most majd nekiveselkedik felemelni a Hazát és nem lesz több irányított EU -s pályázat és pénzleszívás?
Kibaszni az összes polgármestert a parlamentből az első napon, azt kellene! Utána tizedelés. Mármint minden tizediket meghagyni, ahogyan az minden rendes országban járja!

Erről hol harangoznak?
Mondjuk ettől még kedvelem Kósát, csak ne lássuk már pápábbnak a pápánál.

Ha jó az ágyban, nagy eséllyel nem ártatlan (sajnos ő sem).

abandi 2010.03.31. 18:52:10

@Bell & Sebastian:
Ez a kósa még az orsósvityánál is kisebb termetű.
Majd vmi zsidó pszichológus megvédi a "minél kisebb, annál nagyobb geci" toposz ellen...

abandi 2010.03.31. 19:00:06

A szocionlibsibibsik által vezérelt állam elvonta a szükséges monyétát a fideszes többségű ökoktól. Rendben, hiszen nemzetveszejtés a céljuk!
Erre a "Hazafiak" kötvényt bocsátottak ki, azaz hitelt vettek föl, innen-onnan.
Honnan???
Nem ám odabasztak volna nekik!!!

1kutya 2010.03.31. 20:28:56

@teknős: akkor még nem az I. Lajos volt (11 éve):D

Google 2010.03.31. 20:53:58

@zero:

Szerdára is jutott jobbikos sztori.
Tulajdonképpen csak az jutott.

abandi 2010.03.31. 21:28:12

@abandi:
Itt a Vég!
Gerő (a hangerő) a zátévén a Jobbik térnyerését-mint nacionálbolsevik képződmény-előre látta.
Most a másik zsidó (jelesül:ungváritamás)
szinplán nácizik....
Így megy ez.
süti beállítások módosítása