Adjátok vissza a köztereinket!
2010. március 29. írta: Passato Prossimo

Adjátok vissza a köztereinket!

  A festőművész sógorom telefonon hívott hétvégén: „Ezt látnotok kell! Mi véletlenül bringáztunk erre, de nagyon jó.” Persze nem az ugrott be, hogy Kóka János, beteljesítve 2006-os kampányígéretét, rendezte a Moszkvást és most éppen Niki de Saint Phalle műveket leplez le, de éreztem érdemes csúsztatni egy kicsit az ebédet. Pár perc múlva már a Szabadság tér új szenzációját próbálgattuk: a mozgásérzékelős szökőkutat. Ott állva éreztem, hogy mennyire el vagyunk hanyagolva mi, kitartó belvárosi-pestiek (értsd: Hungária körút-Duna félkörön belüli adófizetők). Egy ízléses ötlet igényes megvalósítása már szenzáció lehet. Pedig sajnos az.

  „Slumosodik” (sic!), írta kegyetlen tényszerűséggel a neves építész a polgári napilap hétvégi számában néhány hete. A Terézvárosra gondolt. Én pedig a lakóhelyemre (Verók úr munkahelyére). Pestet nem lehet kerületekre osztani, mert itt az életét senki nem térképen létező közigazgatási határok mentén éli. Pest egy és oszthatatlan, függetlenül attól, hogy huszonhárom kerületre tagolják Budapestet vagy majd csak nyolcra. (Álljon itt azért a német példa. Münchenben 42-ről 25-re csökkentették a kerületek számát a kilencvenes években. Berlinben 2001-ben szinte megismételték ezt és megfelezték a városon belüli helyhatóságok számát. A helyiek meg amúgy is a szoros lakókörnyezetükkel foglalkoznak és civil alapon szerveződve azt tekintik a saját lakóhelyüknek.)

  Pesten vannak, akik megpróbálnak elzárkózni a város más részeitől és öntudatosan hirdetik, hogy például Lipócia önellátó. Konformista provincializmus? Nem tudom. (Olvastam, milyen sokk érheti az embert, ha a szokásosnál hosszabb sétát tesz.) De az ő nevükben is vádolom a polgárokat és a polgikat (na meg az Államot, sérelmi politizálás rulez). Hogy a nyugati téri aluljáróba a babakocsit még akadálymentesen tolhatjuk le az Újlipótból, de a Teréz körütra már egy rámpa sem vezet fel. Hogy a Lövölde téren felállított Koestler-szobor - Varga Imre jobb sorsra érdemes alkotása - kutyawcként üzemel. (Apropó! a házunkban lassan kétszer annyi a kutya mint a gyerek. Első lépcsőben önkéntes kutyadó, vagy valami?) Hogy a Király utca forgalomcsökkentett része úgy van elszabva, ahogy. Hogy bármelyik pesti utca egy szombat reggel simán kenterbe veri Satuék 2006-os, Kossuth téri köztisztasági állapotait. Hogy az egészségre káros szállóporral telített levegőjű napok száma már februárban meghaladta a uniós normatívát. Hogy a kerékpáros társadalom inkább maga hegeszti az utcai bringatárolókat. Hogy nem épültek meg a mélygarázsok (nemcsak a parlamenti hiányzik). Hogy az már gyanús, ha egy boltot, traffikot vagy patikát még egyszer sem próbáltak meg kirabolni fényes nappal. Hogy egy, az európai ízlést idéző szökőkút megjelenése a Szabadság téren esemény lehet...

  A Belváros (értsd V.ker) hamarosan átadandó új főutcájának északi végén üzemelő új szökőkutat szombat délelőtt sikerült a családdal megszemlélni. Az első polgár, aki feltűnt a vízfüggöny túloldalán, a kerületi polgármester volt. Truman-showszerű kampányakcióra gondoltunk, de kiderült, ő is csak játszóterezik a családdal. Tóóóni (elnézést, ez a vox populi) szerint a szenzorok még kicsit érzékenyek, mert egy-egy erősebb széllökésre is reagálnak és az installáció fényjáték része sem készült el, de mindenre egyszerre nem futja. Fontolva haladunk, gondoltam. Zárt cipő és váltózokni a gyereknek, mert amíg szét nem rohad a cső, vagy nem zárják el a csapot, addig a víz az úr. 

  A Gödörben volt egy kis szökőkút a lépcső tetején. Néhány éve még üzemelt...

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr741874120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.29. 11:15:32

hát bizony. egy ideje úgy sétálok ezen a környéken, mintha turista lennék. az épületek nagy része rendbe hozva, kutyaszar összeszedve, mindjárt kész az új főutca. értik, az ember jókedvvel nézelődik a saját környékén! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.29. 11:28:13

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
maga ne keverje az újlipótvárosi ótvart a lipótvárosi úri világgal! :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.03.29. 11:30:33

Hmm szerintem nem mozgásérzékelő, hanem súlyérzékelő, a vízoszloptól egy-egy kockányi távolságra a kinti és benti oldalon jól látható hogy nincsenek lebetonozva a járólapok:)Ha ráállsz, vagy csak rálépsz egy mérőcella jelet ad, víz elzáródik. Szóval az én cipőm is vizes lett mire megnéztem olyan szemmel hogy hogyan is működhet:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.03.29. 11:31:27

Egyébként az V. kerület egyre élhetőbbnek tűnik....és ha jól emlékszem Steiner idején nem nagyon voltak ekkora változások.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.03.29. 11:38:39

én azokra gondoltam, akiknek az "a saját környéke"

de fűtő blogtárs már eloszlatta a kételyeimet

dr. Sigmund Fraud 2010.03.29. 12:15:06

monnyuk az öt mindig jó hely volt.
de az új utca még dob rajta, a szökőkút is rulez.
meg tóóóni is. ki gondolta, mi válhat a túlmozgásos pofozógépből...

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.03.29. 12:19:53

@dr. Sigmund Fraud:

jaja

az v. légszennyezettségi adatai rendre külkön jók

gázkamra höhö :D

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.29. 12:45:08

@Grift: "egy ideje úgy sétálok ezen a környéken, mintha turista lennék. az épületek nagy része rendbe hozva, kutyaszar összeszedve, mindjárt kész az új főutca."

Ez szörnyen hangzik! Tán még posztos rendőr is akad?

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.03.29. 12:51:13

@elGabor: Gift úr, ideje hogy körbepisiljen magának egy zsidómentes terráriumnyi területet...

vérlázító 2010.03.29. 12:56:20

@elGabor:

a posztos rendőr úgy tudom bronzból van...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.29. 13:16:18

@elGabor:
nemigen van arra itten szükség, de ha igen, akkor kerül rendőr.
és ha mondjuk a srácok erősebben kopogtatnak a tv székház ajtaján, akkor még vidékről is hoznak. közlekedésieket lehetőleg. :))

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.29. 13:20:52

Ami durva ebben a főutcaprojektben, hogy 5 és fél milliárd forintból (ennek nagyobbik része uniós forrás), egy év alatt összehozták. Tavaly nyáron még földutakon ballagtunk itt... Most meg a múlt héten végigbringáztam és tegnap végigsétáltam rajta, első osztályú az egész.

Az elbaszott négyesmetró árából Budapest területének vajon hány százalékát lehetne hasonló színvonalon felújítani?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.29. 13:35:29

@Gery.Greyhound:
Azért az egy év csak a kivitelezés, az engedélyeztetéssel együtt jóval több idő kellett hozzá. Igaz, amikor tavaly láttam, mennyi utcát túrnak fel egyszerre (nyolcat? tizet?), nem értettem az egészet és nem nagyon hittem, hogy idén tavaszra elkészül.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.29. 13:35:52

@Gery.Greyhound:
és akkor még csak négyes metró. ha kevesebbet lopnak, ez alatt a kibaszott húsz év alatt rendbe lehetett volna vágni a várost.

lorantka_a_gall 2010.03.29. 13:56:16

Első pillanatban azt olvastam, hogy "Adjátok vissza a közterheinket", meghűlt bennem a vér :D

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.03.29. 13:58:10

@TuRuL_2k2: Kicsit kutakodtam a neten...

"2007. augusztus 8-án írtak ki nyílt közbeszerzési pályázatot; a tervezési megbízást a Közlekedés Kft. vezette konzorcium nyerte meg, a városépítészeti és komplex környezetrendezési munkarész készítője az M-Teampannon - s73 Kft. páros. 2008 nyarán a kormány a kiemelt projektek közé emelte a programot.

(...)

Miután március 31-én aláírták a kivitelezési szerződést, a kivitelezők áprilisban nekivághattak a megvalósításnak. Az első ütem a Kálvin térnél a Kecskeméti utcával kezdődik, és a Ferenciek terén és a Kristóf téren át halad az Erzsébet tér felé, majd az Október 6. utcán át érkezik a Szabadság térre. Befejezési határideje 2010. június 30., az egész projekt várhatóan 2013-ban ér véget."

Tehát az egész folyamat pár éve kezdődött, és jóval a határidő előtt kész lesz ez a szakasz.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.29. 13:58:53

@Grift:
Vagy ha legalább akkora odaadással tették volna rendbe a várost, mint amekkorával a privát bizniszeiket bonyolították.

egy nik a sok közül 2010.03.29. 14:00:09

@lorantka_a_gall:

a befizetett és ellopot közterheket

igenis hogy adják csak vissza szépen

kékszemű...34 2010.03.29. 14:07:20

Rogánt főpolgármesternek... 20 évre...

Karcolt lendület 2010.03.29. 14:29:01

Nagyon fasza a szökőkút , az utcában a lámpák, ferde parkolásgátló pöckök jól néznek ki.

Két rosszmájú megjegyzés (tényleg tisztán építő szándékból):
1. Rogán ügyesen polgármesterkedik, a kérdés, hogy pénzügyileg is rendben van-e az 5. kerület vagy ott is akadnak komoly hitelek.
2. Remélhetőleg a szökőkút működése mind technikailag, mind pénzügyileg hosszútávon biztosított, nem egy Időkerék típusú villantás akar csak lenni.

greybull 2010.03.29. 15:16:32

ha szökőkút közelébe kerülök, rögtön hugyozhatnékom támad.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.29. 15:25:38

@Karcolt lendület:
Jó kérdések.
A poszt végén is szerepel, hogy a Gödörben is volt kis szökőkút (vagy inkább apró vízesés), de már jó ideje nincs. Reméljük, a Szabadság téri szökőkútnak nem így alakul a sorsa.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.03.29. 15:28:37

addig pocséklom a vizet
míg a hitközség jól fizet

negves nyelvem kilóg hosszan
a popsim az égbe tosszan

használhattok kedvetekre
csak a cehhem legyen rendbe'

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.03.29. 15:32:54

tévében is leszek majom
ez legyen legnagyobb bajom

ugrálok majd a dobozban
hogy a saktert így megúszam

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.03.29. 15:38:45

bármicvóra ne vigyetek
előbőrt le ne metsszetek

vend vagyok nem zsidógyerek
mégha néha úgyis teszek

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.03.29. 15:41:54

azért a szökőkutat látni sem lett volna hátrány, így a poszt végére érve :)
(teljes nagyságban)

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.03.29. 15:48:22

én vagyok a roggyantóni
beroggyantom a térdem

így fogadom a tőkét
kerületi szinten

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.03.29. 15:50:21

Tóni

HELIKOPTER-

LESZÁLLÓ

hogy a faszba épülhetett a Belvárosban?

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.03.29. 17:08:35

szóval egy

HELIKOPTER-

LESZÁLLÓ

a Belvárosban

az nem gáz

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.03.29. 17:54:30

tehát a

belvárosi

HELIKOPTER-

LESZÁLLÓ

az így már nem is gáz

II. Krauser 2010.03.29. 18:07:10

@Ezt a népet sajnáljam?: Nincs moderátor, aki kitiltsa a szófosásos balfaszokat?

bryan 2010.03.29. 18:14:28

Rogánnal a kerületi újságban nyomott személyi kultuszon kívül semmi baj nincsen. Még a barátnőm törzs MSZP szavazó nagymamája is rá fog szavazni ősszel. Arról nem is beszélve, hogy Steiner aztán egy igazi nagypályás tolvaj.
Csak Verókot látnám már bilincsben!
Meg persze szeretnék több mélygarázst, kevesebb utcán parkoló autót, több zöldfelületet a VI. kerületben, behajtási díjat, több bringautat, meg egységes belvárosi önkormányzatot (V., VI, VII., VIII. +IX. és XIII. kerület egy része).

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.29. 18:28:08

@bryan: a II. kerben a Láng Zsolt dettó egyben tartja a dolgokat, az mszp alatt eladósodott önkormányzat már pluszban van ÁSZ hitelesítve. Nyomja ő is a kultuszt, de van mire fel. Ilyen ütemben a főváros simán Orange County főbázissá növi ki magát és fogadok egy láda sörben, hogy az OGY választáskor idén először nem a balos szavazatok jönnek elő a fővárosi urnák mélyéről, hanem a fidox végeredményén fog felfelé kerekíteni nagyobb mértékben.

Ugyebár, tetszettek volna felelősen kormányozni.

bryan 2010.03.29. 18:49:51

@Herr SturmLiberator:
A személyi kultusznak sosincs jó vége. :)
Tarlós mondjuk szerintem verhető lenne, az egyetlen esélye, hogy talán nem állítanak ki ellene egy épkézláb jelöltet. Demszky megverte úgy, hogy nulla eredményt nem ért el tizenhat év alatt.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.03.29. 19:34:31

Azért mégis a

HELIKOPTER-

LESZÁLLÓ

a Belvárosban a valami.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.29. 20:42:44

@kékszemű...33: Én mondtam nagymamámnak. Még egy két ciklus, és a tóniból jó főpolgi lehet. Sokan utálják, ahogy látom, főleg akiknek semmi közük hozzá, de nekünk főnyeremény az ötben.

gitáros 2010.03.29. 20:47:15

Ezt az elmeroggyant zsidózó faszt nem lehetne innen kivágni? Csak kérdezem.

flippant 2010.03.29. 20:55:50

Miskolcon is nagyon szépen felújították a főteret: szép szökőkút meg térkő meg minden aztán másnap a halmozottan hátrányos helyzetű családok tömegével vették birtokba: fürödtek, ruhát mostak benne (ez komoly - nem vicc).

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.30. 07:33:33

@bryan: a kultusz oka eccerűűű... tudják a bácsik, hogy a polgármestört a níp közvetlenül választja. Az meg közeleg az OGY után. Nem elég jól regnálni, ezt láttatni is kell és a saját névhez kapcsolni. Amí erre megy ki a kultusz és nem a saját szobor avatására türkénbasi módra, egye fene.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.04.01. 12:58:10

index.hu/kultur/klassz/2010/04/01/soha_nem_epult_ilyen_vicces_dolog_budapesten/
"A Belváros új főutcáját mintha nem is fideszes polgármester építtette volna. Mózes-szerepjáték a szökőkútnál, siratófal a játszótéren, mediterrán hangulat. Túra a Szabadság és a Kálvin tér között."
;)
süti beállítások módosítása