...húsz évvel később
2010. január 20. írta: TuRuL_2k2

...húsz évvel később

  Programismertető országos nagygyűlést tartott a Független Kisgazdapárt. Az MSZP üdvözli Szűrös Mátyás felhívásának szellemét. Az SZDSZ választási kampány nyító nagygyűlése Szegeden. A Békés demokratikus átmenet védelmében - ülésezett az MSZP Budapesti Választmánya. Találkoztak a balatonfüredi FIDESZ és SZDSZ ügyvivői. Megtartotta első kongresszusát a Vállalkozók Pártja. Fekete Gyula író a Magyar Néppárt elnöke. Megalakult a Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete. Rendkívüli közgyűlést tartott a Béke Belvárosi Érdekképviseleti Egyesület, amely nyugdíjasokat, csökkentett munkaképességűeket tömörít. Ezek voltak 1990. január 20-a kampányhírei.

  A (hosszú idő óta) első szabad választások óta nem egészen húsz év telt el. 1990-ben ilyenkor már a választás, a változás tüzében égett az ország. Tízéves kiskölyökként nekem persze sok minden előrébb való volt (különösen a foci és a hardcore C-64 gaming), de azért így is több dolog megmaradt azokból a hónapokból: az SZDSZ Tom és Jerry-s kampányfilmje és a Szabad élet, szabad madár, jaj de szép, mi szabadon jár! népdalrészlet, a FIDESZ hallgass a szívedre, szavazz a FIDESZ-re! szlogenje (az elmaradhatatlan Roxette-nótával). A sárospataki Rákóczi Ferenc utca - hogy hívhatták akkor? Lenin utca? Május 1. utca? fogalmam sincs - plakátrengetege, a családban folyó, vérre menő MDF vs. SZDSZ viták, no meg a család egyetlen FIDESZ-szavazója, legfiatalabb nagybátyám.

  Amerika messze járt még első fekete elnöke megválasztásától, a levegő mégis reménnyel, változással és az új kezdettel volt tele. Mindenki tudta, hogy itt az idő, ha nem is plakátolta ki mindjárt nemzeti szín-átmenetes 3d-ben. És bármennyire bevett dolog elvesztegetett/-hibázott/-lopott/-hazudott húsz évről beszélni, ez a húsz év mégis összehasonlíthatatlanul jobbat hozott, mint az azt megelőző ötven: ki-ki szabadon komcsizhat vagy nácizhat, ízlése és vérmérséklete szerint; egyaránt szabad az út keletre és nyugatra, mégsem kell átlépni a határt banánért vagy Gorenjéért; van értelmes munka (hol több, hol kevesebb) és van remény.

  1990-ben három hónappal a május 8-ai első forduló előtt a Magyar Közvéleménykutató Intézet felmérése szerint a válaszadók 21,3 százaléka a Magyar Demokrata Fórumra, 18,4 százalék a Szabad Demokraták Szövetségére, 16,3 százalék pedig a Független Kisgazdapártra kívánt voksolni. Érdemes megemlékezni a további sorrendről is: Magyar Szocialista Párt 10,8; Fiatal Demokraták Szövetség: 7,1; Magyarországi Szociáldemokrata Párt 4,6; Magyar Szocialista Munkáspárt 3,7; Független Magyar Demokrata Párt 3,6; Kereszténydemokrata Néppárt 3,3; Nemzeti Kisgazdapárt 3; Magyar Néppárt 2,4; Magyarországi Zöld Párt 1,6; Hazafias Választási Koalíció 1; Független Szociáldemokrata Párt 0,9; Magyar Függetlenségi Párt 0,6; egyéb 1,4 százalék. Budapesten az SZDSZ vezetett, a maga 27,5 százalékával, a falvakban a 24,9 százalékos FKGP, míg a vidéki városokban az MDF állt az élen (24,9 százalék).

  A rendszerváltoztatás két nagy pártja azóta túl van két, illetve három kormányzati cikluson, most éppen maradék erőiket egyesítve készülnek megbirkózni a parlamenti küszöbbel. 



  A kisgazdákat két kormányzati ciklus után 2002-ben Torgyán kivezette a Parlamentből, szórványaik ma a Fideszben találtak otthonra, vagy éppen kisebb pártoknak nyújtanak kétes értékű választási segítséget.   

 

   Az MSZP 1990 után minden országgyűlési választás listás szavazását megnyerte (vasárnap újra MSZP), tizenkét éven át kormányzott négy kormányfővel, most éppen nincs túl jó bőrben: akad olyan választókerület, ahol még a jelöltállítás is nehézséget okoz.

 

 

  A FIDESZ-ből előbb Magyar Polgári Párt, majd párt helyett szövetség lett, egy cikluson át adott miniszterelnököt, kétszer vesztett nyertesnek tűnő helyzetből, a dolgok mai állása szerint egyedül kétszer annyi szavazója van, mint az összes többi pártnak együttvéve.

 

  A KDNP négy kormányzati, majd négy ellenzéki év után kiesett az országgyűlésből, 2006-ban a Fidesz szatellitjeként tért vissza a politikába, önállóan 12 éve nem mérettették meg magukat, de az önbizalmuk nagyon rendben van (magyar és európai viszonylatban egyaránt).

 

  A videók összegyűjtéséért és youtubeosításáért köszönet a Huszonevesek.hu oldalnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr801686621

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nagy barátság kezdete 2010.01.20. 12:41:40

Azt olvasom, hogy még van esély és még meg lehet állítani a Fidesz 2/3-os győzelmét, csak most aztán tényleg össze kell fogni és igenis elmenni szavazni, nem foglalkozni azzal, hogy már lefutott a meccs. Mert a meccsnek még nincs vége, csak nagy a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.20. 08:41:54

A második szárszói találkozóról (1943) terjedt el az a mondás, hogy: mindenben Németh Lászlónak volt igaza és mindenben Erdei Ferencnek lett igaza:-(

1990 is hasonló volt.

A Magyar Néppárt 1989-ben ezzel kampányolt:

Programjában a Magyar Néppárt alapvető feladatnak tekinti, hogy elősegítse a magyar társadalom átlépését a liberális diktatúrából a valódi demokráciába. A kivezető utat az országot sújtó válságból egyfajta harmadik, saját út vállalásában látja, s nem valamely, nyugati vagy keleti modell másolásában. Úgy véli, hogy a kilábalás kulcsa az alulról induló politikai, gazdasági, közigazgatási és kulturális reform. A program egyik alapelve, hogy a gazdaság legfontosabb eleme a piac, ám annak működéséhez nélkülözhetetlen a társadalmi ellenőrzés és az etikai szabályozás.

A párt a gazdasági megújulás fontos követelményének tekinti a tulajdonreform, benne a földreform végrehajtását: úgy gondolja, hogy nincs szükség új földosztásra, a reprivatizációt kívánja úgy végrehajtani, hogy földet csak az kapjon tulajdonba, aki megművelni is hajlandó azt akár vállalkozóként, akár szövetkezeti tagként. A párt megkülönböztetett figyelmet szentel a tanácsi irányítást felváltó szabad önkormányzat megteremtésének, amely abból indul ki, hogy minden településnek joga van a teljes szuverenitásra.

Kinek volt igaza és kinek lett igaza?:-(

ü
bbjnick

Ombudsmanyus 2010.01.20. 08:42:34

"...és van remény"

Az is már csak négy évente, és akkor is csak igen rövid ideig tart.

Nagyon jó az összeállítás, visszaadja az akkori idők bizakodó hangulatát.

Aztán ez lett belőle, amit lárunk.

Ombudsmanyus 2010.01.20. 08:44:11

@Ombudsmanyus:
Helyesen: Aztán ez lett belőle, amit látunk.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.20. 08:59:36

Tekintélyes mennyiségű szóróanyagom és plakátom van ebből az időszakból, mer' biztos megéreztem az idők szavát. De időnként fotóztam is ilyen-olyan eseményeken, például vöröscsillag flexelésen, meg hasonló komoly rendezvényeken.

Éppen hogy csak elkezdtem középiskolai tanulmányaimat, de már megvolt az első igazán komoly berúgás (kurva Hubertus!). És ekkor még elcsíptem a Fekete Lyuk hőskorának legvégét és a Tilos az Á is működött már a Mikszáth téren.

A Kálvin téri Vörösmarty moziban már vetítették a Berlin fölött az eget és még ugyanitt csodálhattuk a gyönyörű, Pataki Ági-féle Fabulon reklámot is:

static.168ora.hu/db/0C/2E/0441-4506-d00000C2E1b7f84ba4382.jpg

Na ennyi mára elég lesz nosztalgiából. :)

Tehetetlen Dodó 2010.01.20. 09:09:36

@Gasper: No, remélem, közkinccsé teszel belőlük minél többet!

Szt. Ahanov 2010.01.20. 09:41:35

"Tessék választani!": Túlzok, ha azt mondom, hogy ez volt az utolsó jó Fidesz-plakát? :)

Bummer 2010.01.20. 09:46:24

@Szt. Ahanov:
Igen, szerintem ez nagyon jó volt: imgfrm.index.hu/imgfrm/6/1/6/9/BIG_0003526169.jpg
Nem is véletlenül estek nektek neki.

Szt. Ahanov 2010.01.20. 09:54:16

Ha jól tudom, nem is volt akkor még L'art pour l'art társulat. De akkor ki rendezte ezt a szadesz kampányfilmet? :)

Szt. Ahanov 2010.01.20. 09:55:37

@Bummer: Egy kiabáló kisgyerek. Nem tudom. Aranyos, de azért nem üt/ütött nagyot. :)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.01.20. 10:24:20

"önállóan 12 éve nem mérettették meg magukat, de"
de?

Bummer 2010.01.20. 10:32:51

@bs395:
...de a Fidesz sem :)

kamasuka 2010.01.20. 10:49:33

@Bummer:
... egyéniben több mandátumot hoztak, mint az MDF? :D

TAKARODJ JOBBIK! - és vidd a zsidókat, cigókat, po 2010.01.20. 10:55:30

Na Kedveseim

EZT

http://www.hirtv.hu/belfold?article_id=214850&highlight_text=bíró zoltán

nézzétek meg.

pierre bayle 2010.01.20. 10:57:36

jaj de szép volt, tagja voltam a liberális fidesznek, de jót röhögtünk a klerikál-nackósokon, mosmeg...

áh

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2010.01.20. 11:01:18

Turul:
"És bármennyire bevett dolog elvesztegetett/-hibázott/-lopott/-hazudott húsz évről beszélni, ez a húsz év mégis összehasonlíthatatlanul jobbat hozott, mint az azt megelőző ötven: ki-ki szabadon komcsizhat vagy nácizhat, ízlése és vérmérséklete szerint; egyaránt szabad az út keletre és nyugatra, mégsem kell átlépni a határt banánért vagy Gorenjéért; van értelmes munka (hol több, hol kevesebb) és van remény."

Hát, Turul, ez nagyon-nagyon relatív. Neked/nektek, miután egyre egyértelműbb Fidesz-kampány csináltok, bizonyára van remény. Arra, hogy a fércelt alkotmányt egy olyan váltsa fel, amely a magyar történelmi alkotmány egyenes jogutódja, és nem névleges, hanem valós jogokat biztosít - arra nincsen. Jelenleg sehol nem látszik az, hogy a félrecsúszott és nagyon elrontott rendszerváltást egyenesbe lehessen hozni - hamarosan elvész a magyar föld is, elvész a vízkészlet, és maradunk rabok meg bérmunkások saját egykori országunkban. Az MSZP és a Fidesz egyformán kiszolgálja az EU-hatalmakat, úgyhogy egy normális és erős országot nem lesz miből felépíteni, önerőből sose bírunk el azokkal, akik elszedik mindenünket.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.20. 12:11:07

A KDNP kampányfilmjében magyar gárdisták vonulnak félelemkeltően, kirekesztően, és irredenta módon!

Követelem, hogy Orbán Viktor és a Fidesz azonnal határolódjon el!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.20. 12:15:13

@TaTa86.:

Megtette ő már azt annak idején:-(

ü
bbjnick

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2010.01.20. 12:22:53

Frady Endre:
Választási szépek

Választási plakátokon
Szép emberek mosolyognak,
Műhófehér fogsorukon
Nyoma sincs a sárga szmognak.

Fogaikat mossák gyakran,
S szájukban a pH érték
Alacsony, mint törpevadkan,
Hitelesen annak mérték.

Választékos hajkorona,
Kisimult arc, cinkos somoly,
Szelíd arcuk szinte Mona
Lisa-szerű. Értük bomolj!

Én is vágyom, hogy a fejem
Szép plakáton tűnjön elő!
Büszke lenne rám a nejem,
Hadd legyek hát képviselő!

Egy a baj csak, befújkálnak
Olajspray-vel suttyó kezek.
Á, én politikus sztárnak
Inkább nem is jelentkezek!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.20. 12:32:07

@pierre bayle: Azota sokat valtozott a vilag es a FIDESZ is.

Kb. annyira fiatalok, mint az MSZP.
Mar regen nevet kellett volna valtoztatniuk.

Szt. Ahanov 2010.01.20. 12:40:09

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Ilyen alapon nevet változtathatna az MSZP is. Pont annyira szocialista, mint amennyire fiatalok az ősfideszesek. :)

Bummer 2010.01.20. 12:41:06

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
A Fidesz-t már 14 éve nem fiatal demokraták szövetségének hívják.

Választási kampány van! 2010.01.20. 12:50:54

A régi szép (Gyur-csány taka-rodj) emlékek, nem is nagyon emlékszem (haj-rá Vik-tor!) rájuk, mert akkor nem is néztem tévét.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.20. 12:51:33

@Bummer:

Hoppsz, jobb ötlet: Felcsúti Demokraták Szövetsége. Ez megállja a helyét a mai napig :)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.20. 12:52:20

Első 2 videó nagyon jó volt. Rendesen kreatív reklám :)

@Szt. Ahanov: Sok minden miatt nevet kellene váltaniuk
MSZP helyett: MKP (K, mint Kapitalista is)
Fidesz helyett: tippem sincs, annyi oldalon álltak már. Voltak már liberálisok is, szocialisták is. Talán lehetne OVI :)

@Bummer: Akkor most minek hívják?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.20. 13:25:36

@Gasper:

Tudod, min gondolkoztam? Olyanok vagyunk mi is, mint az MSZP-s nyugdíjasok:-) Mit tudunk mi a Fidesz programjáról? Semmit. Hányszor csalódtunk már azokban az arcokban? Számtalanszor. És mégis védjük őket, mégis húzzuk az x-et, mert hát azért nehogy már az MSZP... :-D

Így van ez:-)

ü
bbjnick

Tehetetlen Dodó 2010.01.20. 14:00:41

@bbjnick: Van ebben némi igazság, legalábbis az ifjabb generáció választási szimpátiáit tekintve.

A magamfajta élemedettebb szavazónak azért van más útmutatója is a döntéshez: aki az életének közel 2/3-át töltötte el a nem szeretett, de létező szocializmusban, az többé nem kívánja őket vissza, bárhogy lengessék is a vörös lobogót meg a vörös bézbólsapkát.

Ja, hogy aki meg azt szerette igazán?
Azoknak meg úgyis mindegy, naphosszat gurigathatjuk nekik a friss narancsot, elmennek jól megszokott kádereik joviális pofáira voksolni.

Szeláví.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.20. 14:32:26

@bbjnick: igen, ez teljesen valós dilemma nálam is, de @Tehetetlen Dodó: kommentjénél jobban én sem tudnám megfogalmazni ezt a dolgot. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.20. 14:47:34

@Gasper:

Megint egyetértünk:-) De ha szorgalmasan dolgozunk rajta valahogyan majd csak összekülönbözünk:-)

ü
bbjnick:-)

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.01.21. 11:27:43

"És bármennyire bevett dolog elvesztegetett/-hibázott/-lopott/-hazudott húsz évről beszélni, ez a húsz év mégis összehasonlíthatatlanul jobbat hozott, mint az azt megelőző ötven: ki-ki szabadon komcsizhat vagy nácizhat, ízlése és vérmérséklete szerint; egyaránt szabad az út keletre és nyugatra, mégsem kell átlépni a határt banánért vagy Gorenjéért; van értelmes munka (hol több, hol kevesebb) és van remény."

Te melyik bolygón élsz? Hasonlítsd össze a ....váltás startjánál meglevő és mostani nemzeti vagyont, az akkori ipari és mezőgazdasági termelőkapacitást, az iskolák szjnvonalát, a cigányok melóhozszokott részének arányát és szinte bármit.
Nem a szocizmust dicsérem, csak arrautalok, hogy a lejtőn 1989-ben még nagyon is volt hová lefelé menni. Innen felnézve 89-re hátborzongató.
Igaz, pofázni tényleg lehet szinte mindenről, bár ez is változhat nemsokára, lásd holómesék.

Te pataki vagy? Ha jól rémlik, a főutcát akkor is úgy hívták, mint ma.

2010.01.22. 00:42:05

Én is csak csodálkozom ezen az irományon. Szólásszabadság? Hol? Demokrácia? Hol? Semmi sem változott, minden ugyanolyan, csak nem szembetúnő.

Lehet hogy az utcán nem trabantok szaladnak, és a nappali sarkában sem junoszt tévé villódzik, de ez a "jólét"-nek nem nevezhető, nyugatias látszat, nem ingyen van. Hitelből él az ország, és a lakossága is. Ez csak a gazdasági oldala. Morális-erkölcsi téren, viszont teljes pusztulás, korrupció, bűn, mocsok, debil fiatalság, két magyar csaknem szemközt köpi egymást az utcán, és órákig sorolható, milyen ára van annak, hogy elért ide ez a várva várt "szabadság" és ál-gazdagság.... Nem éltetem a kommunizmust, de a tisztes csóróság százszorta jobb ennél a kurva világnál, amikor nem tudja az ember mit hoz a holnap.
süti beállítások módosítása