Új kiegyezéshez új Deák Ferenc kell
2009. május 13. írta: Oli bácsi

Új kiegyezéshez új Deák Ferenc kell

  Tudjuk, tudjuk. Viszonylag alacsony a sportértéke az MDF gyalázásának. Pettkó András, Herényi Károly vagy Hock Zoltán nélkül sokkal, de sokkal sivárabb lenne a világ, a nünükék is fáradtabban zümmögnének, halkabban szirénázna a Frosztiz is hétvégén.

  Ugyanakkor: Mi megfejtettük a titkot. Nehezebb volt, mint a Davincsi-kód, fáradságosabb, mint egy kiadós pénteki szeretetkampány Baranyában, és hálátlanabb mint Szanyi Tibor egy zárt frakcióülés után.

  Önöket is kínozta már a kérdés, hogy az MDF plakátjain miért fut helyben Bokros Lajos és Habsburg György Dávid Ibolya mellett? Bokros Lajosnak húszévnyi közgazdászkodás után miért nem tellett egy normális szemüvegkeretre? Mit keres egy C. C. Catch-sérós idős néni, egy coloured person, egy gandzsafüstben pácolt arc, egy pinamintás pulóvert hordó kisgyerek és egy kissé szétcsúszott főosztályvezető-helyettes az MDF Új kiegyezés-kampányának plakátjain?

  Ez egy nagy összeesküvés része. Kövessenek.

  Van ugye ez a kép:

  KK és TT már betették, a helybenfutás ezúttal nem látszik, mert fekvő a formátum. Bokros Lajos bizalmat keltően mosolyog, a zsebébe rejtett ÉS-t már kibiztosította, hogy a reformok kritikus tömegével lesújtson a gyanútlan BAZ-megyei rokkantnyugdíjasokra. Továbbá elővette a „derék vidéki cukrászmester vagyok”-nézést, hogy elaltassa a gyanút. Dávid Ibolyán dögösen állnak Náray Tamás cuccai, az arcát kissé talán túlderítették a gaz kreatívok, Habsburg György Beavis és Butthead frizujából pedig le van vágva egy darab.

  Mi tűnik fel ezen a képen? Mármint a fentieken kívül?

  Vessünk egy pillantást Habsburg György nyakkendőjére! Bűvöljük, nagyítsuk. Mit látunk? Ezt:

  Habsburg Györgynek az Aranygyapjas-rendet mintázó kravátlija van. De ezt a magunkfajta protestáns tiszai kismagyarnak üvöltve és nagybetűkkel kéne a világba kiáltania, mert a Habsburg-restauráció ITT LOPAKODIK a kertek alatt! Amíg gyanútlan, dolgos honjaink letekerik a petróleumlámpát, elfészkelődnek a dunyha alatt és erőt gyűjtenek a holnap harcaihoz, mások azon mesterkednek, hogy a bátyjuktól, mint nagymestertől kapott rangjukat sötét árnyként terjesszék a magyarság sokat szenvedett feje, pilise és tarkója fölé. Ehhez képest a Bilderberg-csoport is lófasz, drága magyar testvéreim.

  Mármost ebben a kontextusban az új kiegyezés nyilvánvalóan új Deák Ferencet is igényel. (Ferenc Jóska már megvan.) Legyen nagy bajusza, legyen kissé összeférhetetlen és legyen neki mindennél fontosabb a haza üdve. Tessék gondolkozni.

  A megoldás a képen van elrejtve.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr481116918

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi Fricska 2009.05.13. 19:48:11

Az MDF az utolsó pillanatban módosította listájátA Havi Fricska értesülése szerint az MDF a múlt hét végén módosította EP-választási listáját. A párt belső ellenzéke elérte Bokros Lajos menesztését, mivel új jelöltje sokkal jobban tükrözi a párt magyar ko…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.05.13. 07:49:36

erre nem is gondoltam, bazz
jó is hogy mondod
hapszburg lajcsi a megoldás, ugyi?

civilkontrol 2009.05.13. 08:04:37

Off.
Ha nem látom, nem hiszem el.
mszp.hu:
"Az MSZP szerint ami nincs, azaz a jobboldal, azt nem lehet megosztani - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden az MTI-nek, Orbán Viktor Fidesz-elnök sajtótájékoztatójára reagálva. "
(...)
"... az embereket az érdekli, Magyarország hogyan fog kilábalni a válságból. Erre a kérdésre már nyolc hónapja várja az ország a Fidesz hivatalos válaszát. "

Haggyátok má' a szegény cukrászt meg az inasait, van itt még csemege bőven :o))))

Valandil 2009.05.13. 08:11:00

Nyakót ne bántsátok! Egy beteg emberrel viccelődni nem szép dolog. :D

askeladden (törölt) 2009.05.13. 08:19:18

A régi Kiegyezés pont Deák miatt volt sikertelen.
Az ÚJ Kiegyezéshez elég egy Habsburg!
:-)

Üdv. Askeladden, aki tuti nem tiszai kismagyar

A coloured person-ért meg respect az MDF-nek.

kamasuka 2009.05.13. 08:23:11

36 millás költségtérítés számla nélkül a nejével, aztán felemelnék 5 millára az szja alsó határt, hogy megint egy szűk réteg járjon jól, persze együtt viselve a válság következményeit a kis csórókkal (100 ezer és 400 ezer bruttó ugyanúgy 17%al adózna. Szép. Pofám leszakad!

Viktus 2009.05.13. 08:56:35

Mostanában a reakció, úgy sztárolja az MDF-et, mint a Blikk Kiszel Tündét

rognork 2009.05.13. 09:03:45

@Viktus:
Mostanában a reakció, úgy sztárolja az MDF-et, mint a puruttya Kiszel Tündét

scsaba1 2009.05.13. 09:03:53

@Viktus:
A publicisztikai értékük kb. egyforma...

A lúzer idiótáé, akiről azért írnak cikket, hogy hangosan röhögjön a jónép.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.13. 09:05:56

s ezzel megalapozódott a történelem segédtudományainak legújabbja, a kravattológia! :P

kérjük majd beilleszteni a Bak-Bertényi legújabb kiadásába, a vexillológia és a falleológia közé...

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.13. 09:10:46

ennek a Bokrosnak olyan feje van, mint a Macskajajban a vasutasnak.. :)

min 2009.05.13. 09:12:55

Számomra szégyen, hogy akár egy Habsburg is megjelenik a magyar politikában vagy közéletben vagy egyáltalán ebben az országban. Az oroszokat szidjuk-hordjuk az 50 évük miatt és ezek meg???

Gabe2 2009.05.13. 09:13:39

És tényleg, a Habsburgok mikor kérnek tőlünk bocsánatot?
Amúgy érdeklet volna tényleg, mi ez a "kiegyezés". Ki kivel és hogyan és miért?

Dr.Hook 2009.05.13. 09:20:00

Szellemes szösszenet, az MDF-et nem lehet nem kiröhögni. A nyakkendő elemzése hibátlan, Bokros arca bármelyik paródiában smink nélkül is biztos siker.Grt!

Téglagyári Megálló 2009.05.13. 09:21:46

Örülök, hogy Kálmánék is észrevették a Beavis&Butthead frizurát, amit már én is megjegegyeztem. Viszont visszavonom a Groucho Marx-ot a baloldali (sic) figurától, most már sokkal inkább a svéd szakács jut eszembe a Muppet Show-ból. Csak nehogy elkezdjen nekünk főzni!

Téglagyári Megálló 2009.05.13. 09:23:51

Pardon, Oli bácsi vette észre, tényleg sok itt az MDF-poszt.

Dr.Hook 2009.05.13. 09:29:35

@Gabe2: A Habsburgok nem voltak se jobbak, se rosszabbak a többi európai dinasztiánál, legfeljebb sikeresebbek, a kurucos-számonkérős hozzáállás az elavult történelemfelfogás szép példája. De, mint tudjuk Magyarországon mindenki történész, markáns véleménnyel, megkérdőjelezhetetlen igazsákokkal felvértezve.(egyébként én is szerettem a Tenkes kapitányát)

W Joe 2009.05.13. 09:39:41

Szóval Bokros az új Deák. És a 8-as metró majd a Bokros Lajos téren fog megállni, talán még az euróra is felkerül.

Habsburg kicsit olyan gonoszan néz, Beavis és Butthead mellett még a gonosz erőműtulaj jut eszembe róla a Simpsonsból. Nem egy előnyös kép ez róla, de nem lehet megunni :)

Az Új kiegyezés azt jelenti, hogy mindenki megfogja a saját kezét a feje felett. Ezek szerint mindenki kiegyezik magával. Végülis fontos a lelki egyensúly :)

Gabe2 2009.05.13. 09:40:09

Dr. Hook, ironizálni csak szabad, nem?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.13. 09:40:30

@Téglagyári Megálló:
Ha a t. szerzők MDF-es posztokat írnak, akkor MDF-es posztok jelennek meg.

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.13. 09:43:59

Mondd, mit érlel annak a sorsa,
akinek nem jut kapanyél;
kinek bajszán nem billeg morzsa,
ki setét gondok közt henyél;
ültetne krumplit harmadába
s nincs szabad föld egy kapa se,
s csomókban hull a hajaszála
s nem veszi észre maga se?

is 2009.05.13. 09:48:05

de tényleg, egy teljes szerkesztőség több tagja csak egy plakát nagyítóval történő átvizsgálásával tölti az idejét, és ebből több munkaóra befektetéssel posztokat ír. és ezért talán még fizetést is kap. biztos ettől épül Magyarország, ettől nő a GDP, ettől lesz szebb a jövő. ugye?

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.05.13. 09:50:58

@is:
egyedül csináltam. Teljesen. Tényleg.
Gyorsan írok.
Lófasz van, nem fizetés.
Te meg sok munkával kommenteled.
Ebből épül a magyar jövő.
Mi együtt, összefogózva.

piszokalfred 2009.05.13. 10:06:04

@kamasuka: nem a 400 bruttó a sok, hanem a 100 pofaleszakítóan kevés. aki meg azt mondja, hogy itt magas a minimálbér, meg nem is kéne, az éljen meg annyiból...

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.13. 10:08:05

Éljen az új kiegyezés, éjjenéjjen. A katolikus magyar ifjúság letérdel Habsburg György előtt, és üdvözli a restaurációt.

civilkontrol 2009.05.13. 10:08:18

"Kizárta magát az MDF-ből három parlamenti képviselőjük – Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András – tudatta közleményben a párt választmányának elnöke. Makay Zsolt megfogalmazása szerint az alapszabály szerint automatikus kizárást von maga után, amennyiben a párt képviselői nem lépnek be a parlamenti frakcióba, s Makay úgy véli, most ez történt. Pettkó András nem nagyon érti, mi történt."

mno

kill004 2009.05.13. 10:08:25

"Kizárta magát az MDF-ből három parlamenti képviselőjük – Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András – tudatta közleményben a párt választmányának elnöke. Makay Zsolt megfogalmazása szerint az alapszabály szerint automatikus kizárást von maga után, amennyiben a párt képviselői nem lépnek be a parlamenti frakcióba, s Makay úgy véli, most ez történt. Pettkó András nem nagyon érti, mi történt."

www.mno.hu/portal/636148

kamasuka 2009.05.13. 10:09:43

@piszokalfred:
Ez is igaz!

De ha már MDF:

www.mno.hu/portal/636148

Köszönjük szépen! Én csak kérném azt a bizonyos kávét ...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.05.13. 10:12:06

Nagyon jó poszt! :o))

Nyakó rulez! A restauráció után megkapja a csörgősipkát.

Héttörpe (törölt) 2009.05.13. 10:15:24

Olvasom a madöf honlapján a közleményben:
"Kedves Választmányi Tagtársunk, engedj meg nekünk egy személyes megjegyzést a történtekhez. Választási kampány közepén vagyunk. Az MDF-nek vannak a legjobb minőségű EP-jelöltjei és a legjobb programja az ország jövőjére - a médiát mégis, természetesen az MDF belső viszonyai érdeklik kiemelten"

Nanemá Ibi!

Arma Gedeonka 2009.05.13. 10:15:42

Fontos ez az MDF, de közben beindult a Fidesz ámokfutó demagógiakampánya, lesz ebből öszödi beszéd:

nol.hu/belfold/lap-20090513-200905131-4

" Az ingatlanadót ugyanis a Fidesz, ha kormányra kerül, eltörli. Ahogy a Bajnai-csomag összes "családellenes" intézkedését is - és lesz 13. havi nyugdíj."
"Mindenesetre a 13. havi nyugdíjat megtartanák, a nyugdíjkorhatár emelését pedig
nem gondolják "aktuálisnak". Harrach Péter emlékeztetett, hogy Orbán Viktor azt ígérte a nyugdíjasszervezeteknek, hogy a Fidesz mindenképpen megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét."

nol.hu/gazdasag/lap-20090513-200905134-1

"A Fidesz visszaállítaná a lakástámogatási rendszert
A lakástámogatási rendszer mindhárom pillérét megtartaná kormányra kerülése esetén a Fidesz - mondta lapunknak Varga Mihály. A párt alelnöke, volt pénzügyminiszter szerint szükség van a kamattámogatásra, az szja-kedvezményre, illetve a szocpolra is - bár utóbbinál érdemesnek tartaná megvizsgálni, hogy más csatornán keresztül hatékonyabban fel lehet-e használni ezt a pénzt."
-------------------------

Az ingatlanadó eltörlése helyes, a többi tiszta és már rövid távon is visszaütő demagógia. A demográfiai helyzetről és az államkincstár várható állapotáról nem tudomást venni a választási igérgetésben pont az a hozzáállás, amit Navracsics a szocikon kér számon a Jobbklikken (az előző két kampányukból)

Tehetetlen Dodó 2009.05.13. 10:18:24

@kamasuka: Célegyenesben a madöf önfelszalámizása...

Oblomov 2009.05.13. 10:21:29

"Legyen nagy bajusza, legyen kissé összeférhetetlen és legyen neki mindennél fontosabb a haza üdve. Tessék gondolkozni."

A Viktor bajuszt növeszt. Eltaláltam?

Téglagyári Megálló 2009.05.13. 10:24:49

@TuRuL_2k2:

Nem azé mondtam... csak a magam figyelmetlenségét óhajtottam másra kenni.

Arma Gedeonka 2009.05.13. 10:30:45

@Tehetetlen Dodó:

mit szólsz, a Klikken (ahol ismert okból nem áll módomban hozzászólni) Navracsics olyanért szidja a maszopot, amit most ők követnek el a kampány hevében.

Tehetetlen Dodó 2009.05.13. 10:57:44

@Arma Gedeonka: Gedeonkám, ez azon kevés témák közé tartozik, amelyekben nem értek veled egyet: a megszorítást szerintem nem itt kell kezdeni, hanem a klientúra szivattyúit elzárni, és szerény becslésem szerint kábé ezer milliárddal automatikusan javul az államháztartás mérlege.
(Amúgy meg miért aggódsz, erre a háralévő egy-két évre nem mindegy? :o))

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.05.13. 11:02:08

Habsburg György igazán kiszedethetné a szemöldökét. Borzasztó.

Arma Gedeonka 2009.05.13. 11:04:38

@Tehetetlen Dodó:

egy két éve hátra az uzsoracivilizációnak van, illetve annak az állapotnak, amikor még nem világos a nagy tömegek számára, hogy a rendszer megbukott. Lehet hogy ez csak fél év, lehet, hogy 2-3.
Az embereknek, emberiségnek, legalábbis szerencsés és életképes részének lehet hátra több is, sok is. De ahhoz ésszerűen kell cselekedni most.
Szerintem a fidesz demagógiakampánya pont nem az ésszerű túlélőpolitika része. Igaz, hogy benne van a fidesz is a tömegdemokrácia ("demokrácia"), tehát az általános választójog csapdájában, de nekem csak van jogom rámutatni, hogy ez legallább olyan képtelen, hogy Navracsics egyrészt a jóléti rendszerváltás lebontásáról értekezik, párttársai meg jóléti rendszerváltást igérnek épp most, mint az MDF önszétverése.

Mellesleg emlékszel, miért tiltottak ki engem a klikkről? Mert neutronbombát vízionáltam, ami csak a közgazdászokat irtja ki. Nos, azt hiszem, bűnöm napról napra egyre inkább erénynek mutatkozik...

accipiter · http://www.pallas70.hu/tanfolyam/szemelyugyi-gazdalkodo-es-fejleszto-kepzes.php 2009.05.13. 11:10:54

Ezek szerint nem csak az én szememet szúrta az a plakát....
Már akkor is nagyot néztem, amikor elöször láttam meg Habsburg Györgyöt, mint "ígéretes jobbítót". Ráadásul a szöveg is eléggé maró hatású a szemre: Tisztességgel, őszintén, a HAZÁÉRT?????
Melyik országról beszélünk?
Habsburg Úrnak mióta lett Magyarország hazája?
Visszatérve a témához ezen, plakáton túl is léptem volna, gondolván, hogy ezért ennél messzebb már nem lehet menni, amikor egy vagy két napja megláttam "az új kiegyezést" hirdető óriás üzenetet. A kép centrumában a fent említett hamiskás mosolyú úr. Nekem amolyan "látjátok visszatértem" gondolat csillan a szemében.
Annyira életidegen az egész, meglehetősen erősen érződik rajta, hogy válság van és szegény Gyurkának kellett egy meló....
"A magyar még a saját kárán sem okul." Kossuth Lajos.

Tehetetlen Dodó 2009.05.13. 11:16:35

@Arma Gedeonka: Emlékszem, nem volt valami igazságos eljárás (bár jól beletapostál valami önjelölt külsős közgazdász cikkíró lelkébe), megjegyzem, az illető azóta sem próbálkozott újabb eszmefuttatással...

Tehetetlen Dodó 2009.05.13. 11:19:22

@accipiter: Egyszer Ottó királyfi nyilatkozta, amikor arról faggatták, hogyan érinti őket a korona elvesztése, valahogy emígyen:
"Ez csak egy intehmezzo a Habsbuhg-ház életében..."

Viktus 2009.05.13. 11:30:44

@scsaba1:

A lúzer idióták pedig ennek örülnek, mert továbbra sem kell dolgozniuk, és köszönik szépen elvannak ...

Én meg szintén hülye vagyok, hogy megnyitom pl. ezt az madöfös blogot , mert ezzel is csak tovább éltetem azt a sz*rt. -

Google 2009.05.13. 11:47:26

Ha már Dávidból nem lehet a magyar Margaret Thatcher, királynőnek legalább megválaszthatnánk.
Ruhatára, allűrjei megvannak hozzá. Császárokhoz vonzódik, mi kell még?

tevevanegypupu 2009.05.13. 12:18:02

@Google:
Minden Habsburg gyerek mas-mas orszagban telepedett le, a volt Monarchia orszagaiban.Gyorgynek Magyarorszag jutott. Itt aztan boldogul ahogy tud, de boldogulnia KELL. Ehhez szukseges az Europai Unio is. Ha a Habsburg Intezetnek jo volt Gero Andras igazgatonak, Habsburg Gyorgynek megfelel David Ibolya is.
Nyilvan tisztaban vannak azzal, hogy ez mar nem az Antall fele MDF, de ha ez az ara egy EU-s kepviseloi helynek, am legyen..
Brusszelben kulonben is jobban erezheti magat egy Habsburg mint Budapesten.

Arma Gedeonka 2009.05.13. 12:19:44

@Tehetetlen Dodó:

rosszul emlékszel, a szerző azt válaszolta, teljesen meg tudja érteni, hogy a szakmájabeliek vérét kívánom. Szóval volt benne szakmai alázat és önkritika. Az egyik cionista blogszerző csapott le...

Természetesen nem a közgazdászokat hibáztatom a fenntarthatatlan berendezkedés elkerülhetetlen bukásáért. Ők csak agymosott termékei a rendszernek, kivéve a látó keveseket. A pénzhatalom a fő ok, illetve általában az emberi civilizációk szeretnek fenntarthatatlan irányba elmenni, erőforrásbázisukat felélni.
A jobbklikk is meg ez a reakció is egy komplett csőd, ez a csapat sose fogja észrevenni magát. Még a magyar konzervativizmusról is ők akarnak minket kioktatni, nélkülük biztos csak a fütyülős barackunkat kortyolgatnánk a bő gatyánkban.

Jó is az!

szpal 2009.05.13. 12:30:53

@Google: ha királyság, akkor én inkább a közt. elnököt javaslom, ő lenne VI. László.

Google 2009.05.13. 12:42:21

@tevevanegypupu:

Minőségbe csak a mínőség csap át.
Mindegy, kit szednek össze, vagy éppen kit veszítenek el, furcsa csapatot alkotnak ők.
Nem tudom, ha létezik még egy ország, ahol képviselőnek császári leszármazottat jelölnek. És mégcsak nem is saját nemzetbélit.
Az illető kéznél volt, fogták, vitték.
Furcsa ízlése van az elnökasszonynak. A Viszkis miért maradt le a listáról?
Talán nem ér rá?

kelta 2009.05.13. 12:53:07

Arma Gedeonka
te teljesen hülye vagy. :)

tevevanegypupu 2009.05.13. 12:56:41

@Google:
a Viszkis pedig jol jonne Herenyinek.Persze csak jo minosegu Viszki. .(:

napazapa 2009.05.13. 13:12:57

összenőtt szemöldököt mindenkinek!

Viktus 2009.05.13. 13:46:04

@Arma Gedeonka:

Te egyre jobban kezdesz befordulni a kis álomvilágodba ... a Bank of America-t egyébként tegnap mentették meg a kínaiak ...

Karcolt lendület 2009.05.13. 14:14:29

@Arma Gedeonka:
Ezzel teljesen egyetértek, mi a rossebbnek állnak neki ész nélkül ígérgetni.

Tegnap Bajnaiéknak ajánlottam az ingatlanadó-kapcsán, hogy húzzanak a picsába, az ilyen demagóg agyhalott ígérgetésre Orbánéknak is csak ezt tudom mondani.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.13. 14:26:53

@Oli bácsi: szerintem sokkal durvább, hogy a túltenyésztett Habsburg-fa sarja is rajta van az EP-listán, mint Bokros jelölése. Miért nem lehet már továbblépni ezen a családon? Egyébként úgy tudtam, ők inkább a szocikkal-szadeszosokkal vannak jóban.

Elképzelem, vicces jelenet: figyu, Karl, akkor ok az aranygyapjú? Kösz, tesó:-)

Téglagyári Megálló 2009.05.13. 14:32:20

@aesculus:

Az igazán szép jelenet a március 15-i és az október 6-i ünnepség lesz.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.13. 14:40:20

@Téglagyári Megálló: elvileg nem is ő lenne a trónörökös, hanem bátyja. Vagy megegyeztek? Enyém Ausztria és Csehország, tiéd lehet a resztli? Jajj, még belegondolni is rossz.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.13. 16:20:51

Most néztem meg az mdf honlapját, hogy alaposabban szemügyre vegyem a "nagyis-dzsangás-coloured" plakátok. És a nyitólapon egy almában (!!!) még mindig ott vigyorog Katona, Pettkó, Hock. Ideje lenne frissíteni:-)

Pelso.. 2009.05.13. 16:47:19

Hahaha, ki is akarna kiegyezni kivel..?

gubuska (törölt) 2009.05.13. 19:43:40

Témába vág:

Tudósok - Dávid Ibolya for president -The Original Clip
www.youtube.com/watch?v=oeL_8qawdNE

:)

[Brn] · http://46os.blog.hu 2009.05.14. 18:43:43

Nemazé mondom, de H.György februárban az Országos Cserkészbál védnöke és díszvendége volt, utána volt fanclub is, ahol mintha azt mondta volna, hogy sosem fog részt venni a magyar belpolitikában. Most meg már lopakodik, de hogy ezzel megfúrta a 2010-es cs.bálos meghívóját, az is biztos.

De Ottó mit szólhat mindehhez?

vomit 2009.05.15. 23:32:33

off: hol lehet temat ajanlani?
gorogorszagban most tanacskoznak a vilag onjelolt fura urai, es a guardian vegre tudositot kuldott rajuk, ra meg ramasztak a szekusok.
Our man at Bilderberg: They're watching and following me, I tell you
http://www.guardian.co.uk/world/2009/may/15/bilderberg-charlie-skelton-dispatch

a magyar mediaban nulla emlites.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.16. 10:09:47

@vomit:
Köszönjük, továbbítom Bilderbeg-specialistáinknak.

tevevanegypupu 2009.05.16. 11:11:01

Mar latom amint Ibolya es Gyorgy egyutt latogatjak Batthyany Lajos es az aradi tizenharmak sirjat. Nem lenne abban semmi furcsasag, ha egy magyar allampolgart inditananak az EP valasztason, Gyorgy magyar (is) tobbek kozott. De eppen a Magyar Demokrata Forum jeloltjekent egy Habsburg, az tobb okbol is az nagyon hulyen jon ki. Ha ezt nem kepesek felfogni, akkor eleve baj lehet a diplomaciai kepessegeikkel. Ibolyanak is.
süti beállítások módosítása